Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az első hat hónap tapasztalatai alapján lassulni látszik a hazai sörpiac mintegy tíz éve tartó visszaesése, a hazai sörgyártók pedig abban reménykednek, hogy az idén akár már túl is juthatnak a mélyponton - írja a pénteki Világgazdaság.
A piacon a fogyasztás csökkenése mellett továbbra is igaz az, hogy az alacsony árfekvésű sörök forgalma növekszik. A sörök palettáján belül ugyan még kicsi a piaci szegmensük, de az ízesített sörök (citromos radlerek, vagy egyéb gyümölcsízű italok) előretörése volt az egyik legnagyobb változás az elmúlt két évben, jelenleg 2-4 százalékos a részesedésük. Ez a jövőben azonban tovább erősödhet.
Mivel nyáron jön a sörfogyasztás csúcsszezonja (az éves forgalom nagyjából kétharmada), a sörgyártók- és forgalmazók az első két negyedév mérlegei alapján joggal remélik, hogy a magyar sörpiac túljut a mélyponton. "Eddig összességében hozzuk a tavalyi számokat, de a bázis alacsony, mivel a 2010-es év rendkívül nehéz volt" - nyilatkozta a Világgazdaságnak Kiss Éva, a Heineken Hungária Zrt. kommunikációs menedzsere.
Mivel szakemberek szerint tavaly a rossz időjárás is negatív irányban befolyásolta az eladásokat, még nem lehet pontosan tudni, a jelenlegi tendencia átmeneti-e, vagy már emelkedésnek tekinthető.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.