EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az olasz kormány szerdán összesen 51 milliárd eurós költségvetési megtakarítási tervet ismertetett 2014-ig.
Ezen belül a jóléti kiadásokból 17 milliárd eurónyit terveznek lefaragni. Giulio Tremonti olasz gazdasági miniszter elmondta: a megszorító intézkedésekkel idén 2 milliárd euróval, jövőre 6 milliárd euróval, 2013-2014-ben pedig összesen 43 milliárd euróval csökkentik a költségvetési hiányt. A cél az, hogy egyensúlyba kerüljön a költségvetés 2014-ben.
A jóléti kiadások csökkentése 2013-ban kezdődik, akkor a bevezetésre kerülő intézkedésektől 2 milliárd euró, a rákövetkező évben további 15 milliárd euró megtakarítást vár az olasz kormány. Az idei évre 3,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol az olasz kormány a tavalyi 4,6 százalékos deficit után. Ez kisebb, mint számos más euróövezeti országban, ugyanakkor Olaszország államadóssága rohamosan növekszik: 2007-ben, a válság előtti utolsó évben a hazai össztermék (GDP) 103,6 százalékát tette ki, tavaly pedig már 119 százalékot. Ez a második legmagasabb az euróövezetben Görögország után.
A Moody's hitelminősítő a közelmúltban felülvizsgálat alá helyezte Olaszország adósosztályzatát 90 napon belüli leminősítés lehetőségével.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.