Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hosszú távon kiszámítható politikai, illetve gazdasági és társadalmi környezetet szorgalmaz csütörtökön megjelent jelentésében a Magyar Európa Üzleti Tanács (HEBC).
Kerekes László, a szervezet elnöke, aki egyben az AkzoNobel Közép-Európa Dél vezérigazgatója is, a HEBC csütörtöki budapesti rendezvényén elmondta, a tanácshoz tartozó cégek magyarországi árbevétele tavaly 3500 milliárd forint volt, s a 15 multinacionális tagvállalat 18 ezer dolgozót foglalkoztatott.
A Kiszámíthatóság és versenyképesség címmel megjelent jelentés szerint a hosszú távon kiszámítható politikai, gazdasági és társadalmi környezet alapfeltétele az ország fejlődésének és versenyképességének. A jelentésben a HEBC rögzíti, hogy a szervezet támogat minden olyan adórendszert, amely egyszerű, egységes, jól kommunikált, profitalapú, nem tartalmaz kivételeket és nem torzítja a versenyfeltételeket.
A HEBC cégek anyavállalatainak tapasztalatai azt mutatják, hogy Magyarország külföldi megítélése tovább romlott - fogalmaz a jelentés.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.