Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Akár már az év végén lezárulhat a két vezető orosz tőzsde, az RTS és a MICEX fúziója. Az ehhez vezető úton mérföldkőnek számított, hogy pénteken mindkét tőzsde részvényesei jóváhagyták az egyesülési szándékot.
Az egyesülő tőzsdék kiegészítenék egymást: az RTS a származékos termékek, míg a MICEX az azonnali és a devizaügyletek területén erősebb. A MICEX-en rubelben folyik a kereskedés, a másik tőzsdén rubelben és dollárban. A MICEX 1992-ben jött létre a Szovjetunió Állami Bankjának valutatőzsdéje alapján, majd 1997-ben beindították a részvénykereskedelmet. Az RTS-t 1995-ben alapították. Az egyesüléshez szükség lesz még a versenyhatóság engedélyére is.
Az RTS szóvivője pénteken azt mondta, hogy a részvényesek döntő hányada, 99,77 százaléka támogatta az egyesülést. A Reutersnek az ügylethez közel álló egyik forrás pedig arról számolt be, hogy a MICEX részvényeseinek a többsége támogatta a tervet. A MICEX 29,8 százalékban az orosz központi bank tulajdona. Ruben Aganbegjan, a MICEX elnöke, és az egyesüléssel létrejövő tőzsde vezetője azt mondta, hogy az új börze 2012 végén, vagy 2013 elején részvénykibocsátást hajt végre, az elképzelések szerint mintegy 300 millió dollár értékben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.