Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az idén az első félévben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 3,8 százalékkal, a vendégéjszakáké 2,9 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, a szálláshelyek árbevétele folyó áron 6 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A belföldi vendégek száma szinte stagnált, csak 0,4 százalékkal nőtt, a külföldi vendégeké 7,7 százalékkal emelkedett az első félévben az előző év azonos időszakához képest.
A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 5,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest az első félévben, míg a belföldi vendégéjszakák száma 0,1 százalékkal mérséklődött.
Az első félévében 1 millió 551 ezer külföldi vendég 4 millió 146 ezer vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 7,7, az éjszakáké pedig 5,9 százalékkal nőtt 2010 azonos időszakához viszonyítva.
A kereskedelmi szálláshelyek 2011. január-júniusban összesen 107 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíj bevétel 57 milliárd forint volt.
Az első félévben a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 43 százalékos volt, ezen belül az ötcsillagos szállodák működtek a legmagasabb, 61 százalékos szobakihasználtsági aránnyal, a négycsillagos házak 49 százalékos foglaltságot értek el.
A külföldivendég-forgalom szerkezete továbbra is átalakulóban van. A legjelentősebb küldő országok közül kizárólag az olasz és a német vendégek által eltöltött éjszakák száma csökkent, miközben Ausztriából, az Egyesült Királyságból, továbbá Oroszországból, Romániából, Franciaországból, Csehországból és az Egyesült Államokból érkezők éjszakáinak száma nőtt - közölte a KSH.
Magyarország 2011. január 1-jétől fél éven keresztül első alkalommal töltötte be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Az elnökség jelentős turisztikai forgalmat és bevételt generált. Az érkező vendégek fogadására kijelölt - négy-, illetve ötcsillagos - konferenciaszállodákban a külföldi vendégek és az általuk eltöltött éjszakák száma 13, illetve 12 százalékkal emelkedett.
Az elnökség keretein belül a külföldről érkező vendégek elsődleges úti célja Budapest volt, a főváros szállodáiba érkező külföldi vendégek és az általuk eltöltött éjszakák száma 10, illetve 8 százalékkal nőtt az első félévben az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
A Balatonon eltöltött éjszakák száma 2011 megfigyelt időszakában mind a külföldi, mind a belföldi vendégeknél 2,3 százalékkal esett vissza.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.