Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csütörtökön hatályba lépett az a kormányhatározat, amelynek alapján a genetikailag módosított szervezetekkel (GMO) szennyezett vetőmagok miatt károsult magyar gazdák hektáronként 360 ezer forint kártérítést kapnak az államtól; a kabinet összesen 4 milliárd forintot különített el a kárrendezésre - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön.
A termelők szeptember 30-ig nyújthatják be kártérítési igényeiket a megyei kormányhivatalokhoz, és legkésőbb december közepéig megkapják a kártérítést. A gazdák "fix hektáronkénti kárfedező juttatás" néven kaphatnak 360 ezer forint támogatást, ezt az összeget a kormány az elmúlt évek termésátlagából és a termények átlagárából számította ki - olvasható a közleményben. Magyarország számára nemzetstratégiai érdek, hogy az ország GMO mentessége megmaradjon; "semmi olyan tény vagy indok nem merült fel, amely miatt a tárca és a magyar kormány változtatna ezen az állásponton" - hangsúlyozza a VM.
A VM hozzáfűzi: a mezőgazdasági piacokat jellemző kiélezett verseny és az egyre szigorúbb minőségi előírások mellett Magyarország azért képes a világ ötödik legnagyobb vetőmag exportőreként jelen lenni a világpiacon, mert megköveteli a jó minőségű, igazolt eredetű, génmódosítástól mentes vetőmagok előállítását. Ez az ország számára kiemelkedő gazdasági előnyt jelent, és a kormány a hatályos jogszabályok betartásával és betartatásával mindent megtesz az ország GMO mentes mezőgazdaságának fenntartása érdekében.
A közleményben a minisztérium arról is beszámol, hogy július végéig a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Növénytermesztési és Kertészeti igazgatósága 535 vizsgálatot végzett és a szakemberek 4 szója illetve 10 kukorica tételben találtak GMO szennyeződést. Azokon a területeken, ahol GMO szennyezett vetőmagokat vetettek, az MgSzH a jogszabályoknak megfelelően minden esetben a növények megsemmisítését rendelte el, mert az állomány további GMO szennyeződések forrása lehetett volna - áll a közleményben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.