Már a jobboldal szellemi holdudvarába tartozó közgazdászok is azt mondják, hogy az egykulcsos adó nagyon sokat árt a magyar gazdaságnak, ennek ellenére nem hajlandók lépni – modta Katona Tamás. „Presztízskérdést csináltak ebből, és nem fognak ebből engedni” – magyarázta a szakember.
„Mi azért mondjuk azt, hogy vissza kéne állítani a kétkulcsos adórendszert, mert ez az adórendszer így irracionális és igazságtalan. Ez a gazdagoknak adócsökkentés, a munkavállalók kétharmadának viszont adóemelés” – tette hozzá.
Katona Tamás szerint Orbán Viktor rég elvesztette a realitásérzékét, és saját bevallása szerint sem értett soha a gazdaságpolitikához. „Az egykulcsos adó látványosan megbukott, és jó lenne, ha ezt a kormány is felismerné” – zárta szavait az MSZP szakpolitikusa.