Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 296,84 pontos csökkenéssel, 16 482,61 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest ez 1,77 százalékos gyengülés. Az MTI által megkérdezett elemzők szerint nincs arra garancia, hogy a mínuszos nyitás után napközben pluszba fordul az index.
Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető részvénypiaci elemzője mínuszos nyitást prognosztizált hétfőre. A pénteken benyújtott, a devizahitelek végtörlesztéséről szóló törvényjavaslatnak lehetnek még "utórengései" – fogalmazott. Úgy vélte, hogy a nap végére akár "talpra is állhat" a budapesti tőzsde, csökkentheti is hátrányát, de nincs garancia arra, hogy pluszba forduljon az index.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint attól kell tartani, hogy az esésben is a budapesti lesz a leggyengébb piacok egyike. Úgy vélte: most lehet majd igazán elkezdeni aggódni, mert a múlt héten folyamatosan emelkedő fejlett piacok ezt a hetet már eladói nyomás alatt kezdik. Hozzátette: a múlt heti visszapattanásból kimaradtunk, ami jelenthetne akár némi védettséget is, de félő, hogy nem erről lesz szó, mert a forint hétfő reggel is ijesztően gyengül.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,76 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel, 16 779,45 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 160 forinttal, 1,07 százalékkal 15 105 forintra erősödött, 4,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,27 százalékkal 3740 forintra nőtt, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki. Az FHB viszont 9,64 százalékos visszaeséssel, 506 forinton zárta a kereskedést, forgalma 239 millió forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,03 százalékkal 492 forintra emelkedett, forgalma 604,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 900 forinttal, 2,69 százalékkal 32 500 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott, 15 180 forintot ért, forgalma 115,2 millió forint volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.