Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A költségvetési és világgazdasági folyamatok miatt nem kizárt, hogy a MÁV és a BKV konszolidációja nem, vagy csak részben valósul meg az idén - közölte tegnap online sajtótájékoztatóján Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.
A kormány tegnap közölte az államháztartási hiányra vonatkozó adatokat, amelyből kiderült, a tervezett idei hiány 1184 milliárd forint lesz. A tájékoztató apró betűs részéből azonban kiderül, hogy az elszámolt kiadások közül hiányzik egyrészt a MÁV és BKV konszolidációjára szánt körülbelül 400 milliárdos összeg, az Európai Bíróság elmarasztaló ítélete esetén felmerülő áfa-visszafizetés, illetve a ppp-programok kivásárlási költsége is - mutatott rá a Napi Gazdaság pénteki számában.
Ezek beszámításával az év végi pénzforgalmi hiány végül több száz milliárddal is meghaladhatja a kitűzött 1184,2 milliárdos hiánycélt, az pedig, hogy a BKV-ra és MÁV-ra szánt összegeket is kihagyták a számításból, azt is jelentheti, hogy a vállalatok konszolidálása végül kimarad az idei tervekből, Banai Péter Benő ugyanis elmondta, a kormány felülvizsgálja korábbi döntését.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.