Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megjelent a porondon a Fradi első támogatója, de a klub helyzetét, megfelelő befektető híján, állami beavatkozással oldanák meg.
A legjobbkor jött a Fradi-szurkolóknak, hogy szeptember végén Kubatov Gábor, az FTC – korántsem mellesleg a Fidesz pártigazgatójaként is ismert – elnöke, valamint Yann Menetner, a Groupama Garancia Biztosító Zrt. vezérigazgatója bejelentette: a francia érdekeltségű biztosítótársaság a csapat gyémántfokozatú támogatója lett.
A szponzori szerződést az egyesület kötötte, de annak ellentételezéseként a hirdetési felületeket a futballcég adja, és a bevételből is a focisták részesednek. Arról is szó van, hogy – állami pénzből – az Üllői úton épülhetne fel egy, a nemzetközi előírásoknak megfelelő stadion. Átmeneti állami szerepvállalásként tekintenek vérmesebb bennfentesek arra is, hogy a Groupama a szponzori szerződés előtt két héttel méretes állami megrendeléshez jutott: a Magyar Posta Zrt. járműflottájának biztosítására kiírt tendert nyerte meg nettó 833,5 millió forintos árajánlattal.
A Fradi támogatásáról és támogatójáról az e heti HVG-ben olvashatnak további részleteket.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.