Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Olaszország hitelességi problémával küzd az olasz kormány által bejelentett deficitcsökkentő intézkedések miatt - mondta pénteken Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a G20-ak csúcstalálkozóját záró sajtótájékoztatón Cannes-ban.
"A probléma, amit világosan megállapított ugyanúgy az olasz kormány, mint a partnerei, az, hogy a bejelentett intézkedéseknek hiányzik a hitelessége" - fogalmazott Lagarde. Megígérte, hogy "kemény, igényes és alapos" munkát fog végezni, mielőtt megerősíti vagy cáfolja, hogy Olaszország teljesítette-e kötelezettségvállalásait.
Az IMF-vezér azt mondta: reményei szerint az IMF szakértői a hónap vége előtt "a helyszínen lesznek" és jelentésüket minden negyedévben közzéteszik.
Az olasz kormány hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellenőrizze az államháztartási reform és a takarékossági intézkedések végrehajtását.
Az olasz államadósság a hazai össztermék (GDP) 120 százalékát teszi ki, ennél csak Görögországnak magasabb a GDP-arányos államadóssága az euróövezetben. A 10 éves olasz államkötvények hozama 6,402 százalékra, az euró bevezetése óta a legmagasabbra emelkedett csütörtökön.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök délután megerősítette: kormánya hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Európai Bizottsággal együtt ellenőrizze az államháztartási reform és a takarékossági intézkedések végrehajtását. Az olasz kormányfő ugyanakkor jelezte: kapott ajánlatott az IMF-től pénzügyi támogatásra, de azt visszautasította, miután az "nem szükséges".
A G20-ak elsősorban a görög válság továbbterjedését próbálták megakadályozni a kétnapos találkozón, amelynek a referendum elvetésével sem múlt el minden veszélye. Időközben a piacok nyomása azonban az eurózóna harmadik legjelentősebb gazdaságára és a világ negyedik legjelentősebb hitelfelvevőjére, Olaszországra helyeződött át, így Berlusconira hatalmas nyomást gyakoroltak európai partnerei Cannes-ban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.