Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,02 pontos emelkedéssel, 16732,55 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,36 százalékkal erősödött.
Az elemzők nyereséges nyitásra számítottak szerdán. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője emlékeztetett arra, hogy Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kedden este bejelentett lemondása az amerikai indexeket emelkedéshez segítette, s ennek hatása látszik az ázsiai piacokon is. Ennek fényében Európában a szakértők 1,5 százalékos pluszos nyitásra számítanak szerdán reggel.
Az Erste brókere szerint a budapesti tőzsde is emelkedéssel nyithat, de az változatlanul jól látszik, hogy a magyar piac nagyon "széttart" a nyugat-európai piacoktól, azaz elválik azok irányától. Varjú Péter megjegyezte: a forint gyenge, a többi tőkepiaci instrumentum kicsit jobban mutat. Szerdán az OTP-től várható jobb teljesítmény, de véleménye szerint a bankpapír a 3000-3200 forintos sávból nem nagyon tud kimozdulni.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője arra számított, hogy változatlan marad a kép a piacokon. Szavai szerint "Amerika nagyon jól fest, Európa kevésbé, de még mindig pozitív a kép, viszont a BÉT nagyon gyenge". Az elemző vélekedése szerint a szerdai kereskedés pozitív hangulatban kezdődhet, de kétséges, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy érzékelhető legyen az emelkedés. Balásy Zsolt minimálisan pluszos nyitást várt, de - tette hozzá - a forint kedden reggel is gyengül.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 183,22 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, 16672,53 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 190 forinttal, 1,20 százalékkal 16 000 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 68 forinttal, 2,15 százalékkal 3238 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,59 százalékkal 505 forintra csökkent, forgalma 489,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 250 forinttal, 0,71 százalékkal 35 250 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.