Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 208,73 pontos csökkenéssel, 16 712,80 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,23 százalékkal gyengült.
Korábban az elemzők is arra számítottak, hogy a negatív globális befektetői hangulatban csökkenéssel nyithat a BÉT.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a szerda reggel megint pesszimista hangulatban indul a világ részvénypiacain, így a BÉT is eséssel kezdhet. "Jól látható, hogy az IMF védőszárnyának lehetősége is elég volt ahhoz, hogy a magyar eszközöktől az eladók máshova forduljanak, így már 3-4 napja teljesítjük felül a környezetünket. Azonban úgy, hogy a fejlett piacok nap mint nap kapják az újabb pofonokat, ez sem elég az emelkedéshez, és lassan már aggódhatunk, hogy azért hozzánk is visszatérnek az eladók" - írta az elemző.
Varga Zoltán, a Quaestor Zrt. elemzője szerint is erősen negatív a nemzetközi befektetői hangulat. Hozzátette, hogy a hazai részvénypiac azonban az elmúlt napokban igen jól szerepelt, és a technikai kép továbbra is inkább semleges, mint negatív a vezető magyar részvények esetében. Az elemző úgy véli, hogy ennek ellenére nagy valószínűséggel a támaszok kerülhetnek fókuszba a szerdai kereskedés során, az OTP esetében 2940 forint letörése nyitna utat a csökkenéshez, a Mol grafikonján pedig a 17500 forintos kitörési szintre kell ügyelni.
A BUX 131,72 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 16921,53 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 280 forinttal, 1,59 százalékkal 17910 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 60 forinttal, 2,03 százalékkal 3020 forintra nőtt, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,60 százalékkal 500 forintra emelkedett, forgalma 350,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 600 forinttal, 1,70 százalékkal 34600 forintra csökkent, a részvények forgalma 543,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 54,6 millió forintos forgalom mellett 20 forinttal, 0,11 százalékkal 18665 forintra erősödött.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.