Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Matolcsy és Simor konzultációján nem volt még szó arról, amiről a miniszterelnök péntek reggel nyilatkozott, vagyis hogy a Matolcsy által kidolgozandó nemzeti növekedési terv megvalósításához be akarnák vonni az MNB-tartalékokat.
A jegybank nem kívánta a Napi Gazdaságnak kommentálni Orbán Viktor péntek reggel, az MR1-Kossuth Rádióban tett kijelentését, a miniszterelnök ugyanis a 180 perc című műsorban azt mondta, a Matolcsy György által előkészített nemzeti növekedési tervben konkrét beruházások fognak szerepelni, ágazatokra, területekre lebontott fejlesztési tervvel, amelyeknek a finanszírozásához a Magyar Nemzeti Bankkal is egyeztetniük kell. Orbán ekkor azt mondta, a jegybankban heverő óriási tartalékokat is be kell vonni a növekedésbe.
A Napi Gazdaság ezzel szemben azt írta, a tegnapi konzultáción Matocsy György és Simor András között nem került szóba konkrétan ez a kérdéskör, bár a kormányfő szerint a jegybank és a kormány "ebben a modern világban együttműködésre van ítélve".
A jegybanki alapkamat emeléséről szólva Orbán Viktor azt mondta az interjúban, hogy mindig is a kamatemelés ellen volt, mert az rossz a reálgazdaságnak, de elfogadja, hogy időnként szükség lehet rá, ám hogy pontosan mikor, az az MNB döntésének függvénye. A kormányfő szavai szerint összességében azt tartja jónak, ha a vállalkozások minél olcsóbban jutnak hitelhez, minél több munkahelyet tudnak létrehozni, ezért ő mindig a kamatcsökkentés és a vállalkozásokat segítő olcsóbb pénz híve.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?