Itt az ideje az áfareformnak az Európai Bizottság szerint

Az Európai Unión belüli áfarendszer reformjára tett javaslatot kedden kiadott előterjesztésében az Európai Bizottság.

  • MTI MTI
Itt az ideje az áfareformnak az Európai Bizottság szerint

Algirdas Semeta adóügyi biztos a javaslatokat ismertetve elmondta, hogy a tagországok nemzeti bevételeinek több mint 20 százaléka származik az általános forgalmi adóból (hozzáadottérték-adóból). Az unió áfarendszerét azonban 40 évvel ezelőtt hozták létre, és "a szabályozás ma már nem felel meg szolgáltatásközpontú, technológiaalapú gazdaságunknak" - szögezte le a lett biztos, kiemelve: "Elérkezett az idő, hogy nagyszabású reformot hajtsunk végre az áfa területén." 

A bizottság álláspontja szerint - amelyet még a tagországok és a többi uniós intézmény is megvitat - az áfának a vállalkozások szempontjából kezelhetőbbnek kell lennie. A "vállalkozásbarátabb" áfa érdekében előirányzott intézkedések között szerepel az egyablakos ügyintézés bővítése több országot érintő ügyletek esetében is: az áfabevallások szabványosítása, valamint a nemzeti áfa-szabályok egyértelmű és egyszerű elérhetőségének biztosítása egy központi internetes portálon keresztül. 

Semetáék szerint az áfának hatékonyabban hozzá kell járulnia a tagállamok költségvetési konszolidációs erőfeszítéseihez és a fenntartható gazdasági növekedéshez is. "Az adóalap szélesítése és a csökkentett adókulcsok használatának korlátozása új bevételeket teremt a tagállamokban, anélkül, hogy az adókulcs emelésére lenne szükség" - véli a bizottság, amely iránymutatásokat határozott meg a mentességek és kedvezményes adókulcsok módosításához. 

A javaslatok azt is célozzák, hogy az unióban csökkentsék a be nem folyó áfából és az adócsalásból eredő hatalmas bevételveszteséget (becslések szerint az összes áfa mintegy 12 százaléka nem folyik be). Ennek keretében jövőre a bizottság adóügyi gyorsreagálási mechanizmus kialakítására tesz javaslatot, és azt is értékeli, miként könnyíthetné meg az ellenőrzést egy több országra kiterjedő vizsgálati szakértőcsoport működtetése. A bizottság állást foglalt amellett is, hogy az áfát továbbra is a rendeltetési hely szerinti országban szedjék be.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Ki a véglény és miért az?

Ki a véglény és miért az?

Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?