Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,76 pontos emelkedéssel, 17532,21 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,92 százalékkal erősödött.
A nyitás előtt a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt az elemzők is erősödést vártak. Varga Zoltán, a Quaestor elemzője szerint a keddi negatív korrekció után szerdán felfelé veheti az irányt a BUX, mivel az újabb 500 milliárd eurós mentőalapról szóló pletykák miatt ismét kedvező a nemzetközi befektetői hangulat.
"A befektetők izgalommal várják az uniós csúcsot, nagy valószínűséggel pénteken megismerhetjük, hogy milyen további intézkedések várhatóak az eurózóna válságának megoldása irányában" - írta az elemző.
Balásy Zsolt, a Concorde elemzője is arra számított, hogy erősödéssel nyit a BÉT, és véleménye szerint akár nagyobb emelkedés is lehet, ha a fejlett piacokon kitart a jó hangulat. "Az utóbbi napok furcsa mintáját követhetjük ma is: egy-két nap emelkedés után egy nap kétségbeesett zuhanás, hogy aztán folytatódhasson az emelkedés. Tegnap megvolt a kétségbeesés, ma meg már vissza is tért a jó hangulat, így felfelé nyithatunk" - írta. Hozzátette, hogy közeledik az ünnepi szezon, amit alacsony forgalmak, de inkább vételre hajlamos hangulat jellemez általában.
A BUX 373,29 pontos, 2,10 százalékos csökkenéssel, 17372,45 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak. A Mol árfolyama 700 forinttal, 3,74 százalékkal 18000 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 117 forinttal, 3,45 százalékkal 3270 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 522 forintot ért záráskor, forgalma 530,7 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 285 forinttal, 0,84 százalékkal 34390 forintra erősödött, a részvények forgalma 443,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 52,millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,60 százalékkal 18400 forintra gyengült.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Lecserélte a tavalyi fővárosi helyszínt.