Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Reál és a Coop hálózatok is csatlakoztak az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyekhez.
Az erről szóló megállapodást Guller Zoltán, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft ügyvezető igazgatója, Boros Péter, a Co-op Hungary Zrt. kereskedelmi igazgatója valamint Kujbus Tibor, a Reál Hungária Kft. Ügyvezető igazgatója írta alá kedden sajtótájékoztató keretében.
Guller Zoltán hangsúlyozta: folyamatosan bővül az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyeket száma, amely jelenleg 11 610, és terveik szerint jövő év február első hétfőjére legalább 20 000 lesz.
Boros Péter kiemelte: a Coop üzletláncnál első körben mintegy 4 000 helyén fogadják majd el az Erzsébet étkezési utalványt. Hangsúlyozta: a Co-op eddig is mintegy 10 milliárd forintos forgalmat ért el utalványok beváltásával, ezért kiemelten fontos számukra a cafeteriának ez az eleme.
Kujbus Tibor elmondta: a Reál 2.000 üzletében lehet majd felhasználni az Erzsébet étkezési utalványt. Utalt arra, hogy hálózatuk jelentős utalvány-beváltóhely, ezért is tartották elengedhetetlennek a programhoz való csatlakozást.
Guller Zoltán elmondta, hogy 2012. január 2-án megnyílik az az internetes felület, amelyen keresztül a munkaadók igényelhetik az Erzsébet étkezési utalványt, amely február első hétfőjén rendelkezésre áll. Terveik szerint akkorra legalább 20 ezer elfogadó hely lesz országos lefedettséggel. Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) kuratóriumának elnöke elmondta: két ünnep között is dolgoznak azon, hogy a szociális üdültetés lendületet kapjon.
Guller Zoltán szerint az Erzsébet étkezési utalvány pénzügyi eredményét teljes egészében az Erzsébet programban a NEFMI szociális üdültetési, étkezési programjára fordítják transzparens módon.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”