szerző:
hvg.hu

Elvben e hét végéig folyósítani kellene a végtörlesztéshez adott kamatmentes munkáltatói kölcsönöket ahhoz, hogy az így kapott összeg adómentességet élvezzen, de nagyon úgy tűnik, hogy a gyakorlatban a kormány sem ezzel számol - írja a Napi Gazdaság.

A kormány kényesen ügyelt arra, hogy betartsa a Bankszövetséggel kötött megállapodást,  így december 21-ével a nemzetgazdasági miniszter zárószavazás előtti módosító indítványként be is nyújtotta a december 15-i megállapodás elemeit − a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló törvényhez kapcsolva. A december 23-án délután öt óra után elfogadott törvényt Kövér László házelnök még nem írta alá, így természetesen Schmitt Pál köztársasági elnök sem szentesíthette - írja a Napi Gazdaság.

Egyesek szerint ez nem is lesz olyan sürgős a kabinetnek, amely így próbálja majd kijátszani a Bankszövetséggel kötött egyezséget - olvasható a lapban. A jogszabálynak ugyanis van egy olyan eleme, amelynek rendezéséhez a bankok a kezdetektől ragaszkodtak, s ami a tárgyalások felfüggesztésével fenyegetett november elején. Ez pedig a munkáltatók által a végtörlesztéshez nyújtott 7,5 (+5) millió forintos támogatás kérdése volt, amit a kabinet a tárgyalások megkezdése után szavaztatott meg a parlamentben.

Matolcsy György és Orbán Viktor
©

A kormány szövegszinten most mindenben eleget tett a vállalásának, hiszen a pénteken megszavazott törvény szerint adómentességet csak a legkésőbb 2011. december 31-ig − vagyis e hét szombatjáig − folyósított, a munkáltató által végtörlesztéshez nyújtott kamatmentes kölcsön adókötelezettségének megállapítására lehet alkalmazni, azzal a megkötéssel, hogy a munkáltatói kölcsön biztosítása a következő évek javadalmazását nem érinti (előrehozott juttatást semmilyen formában nem valósít meg).

Erősíti a gyanút, hogy a kormány megpróbálja kijátszani a Bankszövetséggel kötött megállapodást az év utolsó tíz napjában megkezdett kormányzati "visszaszámlálásos" reklámkampánnyal, amelyben felhívják a végtörleszteni kívánók figyelmét: már csak néhány napjuk van arra, hogy igényüket bejelentsék a pénzintézeteknél. Ugyanennyi idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a munkáltatójukhoz forduljanak az adómentes támogatásért − egyértelműsíti a hirdetés szövege, amely nem tartalmaz semmilyen figyelmeztetést, hogy mindez csak akkor lenne érvényes, ha a kifizetés is megtörténik az év végéig - írja a Napi Gazdaság.

A lap szerint ugyancsak a bankok "átverésének" nézetét erősíti, hogy számos közintézményben még december 23-án is postázták azt az Orbán Viktor aláírásával ellátott levelet, amelyben a miniszterelnök arra kéri az érintett közalkalmazottakat, hogy december 30-ig, azaz péntekig jelezzék szándékukat − mind a munkahelyi vezetőnél, mind a számukra devizahitelt nyújtó banknál −, ha kedvezményes kamatozású forinthitelt kérnek munkáltatójuktól, vagyis az államtól végtörlesztésre.

Aligha képzelhető el, hogy az apparátus egyetlen nap alatt kiutalja a szükséges összeget − vagyis a kormány is úgy számol, hogy a pénzeket 2012-ben utalja. (Emellett szól az is, hogy a levél szövege szerint "a kamattámogatott hitellel kapcsolatos minden további információt január hónapban tudatja Önnel munkahelyi vezetője".) Ennek legegyszerűbb módja, ha a törvényt eredeti útján tartják − maga az eredeti jogszabály, amely a mostani kormányzati összevisszaságra jellemzően egyebek mellett a gyógyszergyártók és a szerencsejáték-üzemeltetők esetében is új szabályokat hoz, 2012. január 1-jén lép hatályba.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ha balhé van, 15 perce van a rendőrségnek kiérni a szavazóhelyiségbe

Ha balhé van, 15 perce van a rendőrségnek kiérni a szavazóhelyiségbe

Simán átverte a robot az embert, és ehhez még csak trükköznie sem kellett

Simán átverte a robot az embert, és ehhez még csak trükköznie sem kellett

Szavazatvásárlás miatt tesznek feljelentést Pikó Andrásék

Szavazatvásárlás miatt tesznek feljelentést Pikó Andrásék

A Bálnán belül értékeli majd az eredményeket Orbán Viktor

A Bálnán belül értékeli majd az eredményeket Orbán Viktor

Elvérzett a Fidesz egyik kedvenc migrációs szakértője

Elvérzett a Fidesz egyik kedvenc migrációs szakértője

Karácsony vezet Tarlós előtt

Karácsony vezet Tarlós előtt