Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nagyot ugrottak a hosszú hozamok az állampapír-piacon - derül ki az ÁKK hétfői adataiból. A hosszú lejáratú papíroknál a hozamok elérték a 10 százalékot, amelyre két és fél éve nem volt példa.
A hároméves papírok átlagosan 36 bázisponttal emelkedtek. Ugyan még így éppen 10 százalék alatt maradt a hozamszint, azonban ez nem mondható el az e fölötti lejáratúakról. Ezek ugyanis 25-30 bázispontos emelkedést követően mind elérték a kétszámjegyű tartományt - írta a Napi Gazdaság.
Utoljára két és fél éve, 2009 júniusában volt 10 százalék fölött a hosszú állampapírok hozama - idézte fel a Világgazdaság, amely szerint a mostani hozamemelkedések arra utalnak, a forint-államadósság finanszírozása is egyre drágábbá és nehezebbé válik, a múlt heti kötvényaukciók közül a hároméves papíré sikertelen lett, és a hosszabb lejáratoké is gyenge volt.
Ezen a héten két aukciót tart az Államadósság-kezelő Központ. Ma háromhónapos diszkontkincstárjegyeket próbál eladni 45 milliárd forint értékben, csütörtökön pedig egyéves állampapírokat szintén 45 milliárdért. Emellett holnap egy csereaukció keretében az államdósság-kezelő megpróbál 2013-ban lejáró állampapírokat 2020-ban lejáró kötvényekre cserélni - tette hozzá a VG.
A Portfolio.hu-nak nyilatkozó egyik állampapírpiaci kereskedő az első ránézésre ijesztő hozamadatok alapján kiemelte: a főbb nemzetközi piacok (így például London) hétfőn zárva tartottak, ezért minimális volt az érdeklődés és a forgalom az állampapírok másodpiacán.
Csak a tőzsdén volt néhány kötés, de 10 százalék fölé itt sem ment a hozam - tette hozzá, utalva arra, hogy a referenciaadatok a kétoldali piaci árjegyzés közepét, átlagát mutatják. Ezért lehetséges, hogy az ÁKK adatai szerint 10 százalék felett van a 10 éves kötvény hozama.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.