Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
"Mi arra készülünk, hogy az IMF-fel való tárgyalások eredményre vezetnek, egy védőhálóban szeretnénk megegyezni a IMF-fel, és akkor nem lesz szükség a B forgatókönyvre" - mondta Selmeczi Gabriella csütörtökön. A Fidesz szóvivője szerint az utóbbi napokban pénzügyi támadást élt át az ország.
A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott, aki egyben a Fidesz szóvivője, az IMF-tárgyalásokra vonatkozó egyik kérdésre azt mondta: természetesen mindegyik helyzetre van forgatókönyvük.
"Az a lényeg, hogy (...) Magyarország stabil gazdasági alapokon áll, ki tudjuk védeni ezt a napokban tapasztalható pénzügyi támadást is" - mondta Selmeczi Gabriella. Hozzátette: "Látszik az is, hogy január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek. Január 3-án már látszott a forinton, hogy újra támadás éri az országot.".
"Magyarországnak erős kormánya van, több mint kétharmados többséggel kormányozza a koalíció, több forgatókönyvünk van, megvédjük az országot ezektől a támadásoktól. És bármilyen döntés születik, akár IMF-fel vagy IMF nélkül, minden a magyar családok érdekét fogja szolgálni" - jelentette ki.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.