Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) bejelentéssel élt a Telenor Magyarország Zrt. ellen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (NFH), mivel szerinte a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat, úgy tünteti fel reklámjaiban az 5 napos visszavásárlási garanciát, mintha azt saját akciója keretében biztosítaná, holott ezt jogszabályi kötelessége lehetővé tenni a fogyasztó számára. A Telenor cáfolja a FEOSZ állításait.
A Telenor mind internetes honlapján, mind pedig egyéb reklámjaiban a mobilinternet-szolgáltatása keretében kínált "Hipernet" tarifacsomagot jól láthatóan úgynevezett 5 napos visszavételi garanciával hirdeti - írja közleményében a FEOSZ. A vállalkozás honlapján a szolgáltatás megrendelését interneten teszik lehetővé, azokat online módon lehet igényelni a szolgáltató Netshopján keresztül. A tarifacsomagok felsorolásánál pedig ismét szerepeltetik az 5 napos visszavételi garanciát.
A fogyasztók emiatt könnyen azt hihetik, hogy a szolgáltató csupán saját akciója, időszakos kedvezménye keretében biztosítja számukra a szerződés megkötésétől számított 5 napon belül az elállás lehetőségét, holott ennek kötelezettségét az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló rendelet írja elő. A rendelet szerint ugyanis, ha kizárólag interneten keresztül kötik meg a hírközlési szerződést a fogyasztók, a vállalkozások kötelesek 5 napon belüli elállási jogot biztosítani nekik, azonban ezt az új szabályt még kevesen ismerik.
A reklám alapján joggal gondolhatják a fogyasztók, hogy a "visszavásárlási garancia" miatt jobban járnak a Telenor által forgalmazott szolgáltatással (mivel később még meggondolhatják magukat), mint más cégek termékeivel - állapítja meg a FEOSZ. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény is ezt támasztja alá: egyértelműen kimondja ugyanis, hogy tisztességtelennek minősül a vállalkozás magatartása, ha a fogyasztó törvényes jogait olyanként mutatja be, mintha az ajánlatának sajátossága lenne.
A FEOSZ annak érdekében, hogy ne kerülhessen sor a fogyasztókat megtévesztő magatartás folytatására, bejelentéssel fordult az NFH-hoz, miszerint a Telenor Magyarország Zrt. a fogyasztókkal szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot alkalmaz, és levélben kérte a társaságot a reklám módosítására - közölte a szervezet.
A távközlési cég a FEOSZ bejelentésére reagálva közölte: "a FEOSZ által kiadott közlemény sérti a Telenor jó hírnevét, ugyanis valótlanul állítja, hogy a Telenor jogszabályi kötelezettsége volna a Hipernet mobilinternet 5 napos visszavételi lehetősége".
A vállalat szerint a fogyasztóvédő egyesület által hivatkozott rendelet nem vonatkozik a Telenor akciójára, a Telenor azt az ügyfelek érdekében, saját üzletpolitikája alapján nyújtja. Nincs szó ugyanis a FEOSZ által hivatkozott internetes vásárlásról, mivel a fogyasztó csak megrendelést ad le az interneten, ami nem kötelezi semmire: nem köteles ennek alapján a termek átvételére, a szerződés a helyszínen köttetik, ahol az ügyfél kézbe veheti a terméket, azaz ebben az esetben nem teljesülnek az internetes vásárlás jogi kritériumai - írták a közleményben.
Ráadásul a Hipernet termékek nemcsak internetes megrendeléssel, hanem a Telenor és a partnerei üzleteiben is elérhetőek, vagyis nem teljesül az az állítás sem, hogy csak az interneten rendelhető meg a termék - tették hozzá.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.