Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,44 pontos emelkedéssel, 18965,51 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,39 százalékkal erősödött.
A nyitás előtt az elemzők azt mondták, bizonytalan hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán.
Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint nem látszik egyértelmű irány: a nemzetközi piacokon alapvetően nincs túl jó hangulat, az ázsiai börzék vegyes képet mutatnak reggel, az európai határidős indexek pedig mérsékelt pluszt jeleznek előre. Ez utóbbi alapján az elemző úgy vélte, hogy talán óvatos emelkedéssel kezdhet a BÉT, de a bizonytalan kilátások miatt lehet, hogy hamar elolvad ez a kis plusz.
A BUX 181,70 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 18891,07 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,8 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP tudott erősödni, a többi papír veszteséggel zárt az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 500 forinttal, 2,59 százalékkal 18800 forintra esett, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 13 forinttal, 0,32 százalékkal 4013 forintra erősödött, forgalmuk 14,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,93 százalékkal 535 forintra csökkent, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,54 százalékkal 37000 forintra gyengült, a részvények forgalma 899,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 45,1 millió forintos forgalom mellett 275 forinttal, 1,64 százalékkal 16520 forintra csökkent.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél.
A magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget.