Szükség van arra, hogy a főváros "minden ésszerű és lehetséges mértékig" részt vállaljon a budapesti tömegközlekedés finanszírozásában, de ez önmagában nem tudja megoldani a kérdést - írta csütörtöki közleményében György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes.
Szerinte a főváros a 150 milliárdosra apadt működési költségvetéséből nem tudja a hiányzó 73 milliárd forint működési forrást biztosítani a budapesti tömegközlekedésre, és visszafizetni a BKV 58 milliárd forintos lejáró hitelét, "csak ha minden más feladatát megszünteti, a közutak fenntartásától a színházakon, közterület-felügyeleten, parkfenntartáson, köztisztasági feladatokon és gyermekvédelmi intézményeken át a gimnáziumokig, ez pedig lehetetlen".
Rogán Antal, a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke előzőleg azt közölte: mostanra világossá vált, hogy külső forrás tömeges bevonása és az adóemelés nem reális megoldás a BKV helyzetére, ehelyett a fővárosnak önmagán és a cégein kell spórolnia. Mint megjegyezte, számba kell venni, melyek az elhalasztható vagy lemondható beruházások, és meg kell nézni, milyen cégeknek ad a legnagyobb mértékben működési támogatást a 2012-es költségvetés irányelvei szerint a főváros.
György István válaszában egyetértett párttársának azon szavaival, amelyek szerint a fővárosnak önmagán és cégein kell spórolnia, de jelezte, hogy az erről szóló döntésen már túl is van a Fővárosi Közgyűlés. A főpolgármester-helyettes felidézte a január 25-i határozatot, amely "a realitások határát súroló" 20 milliárd forint takarékoskodásról szólt. A főváros "így tudott 6 plusz 9 milliárd forintot biztosítani a BKV-nak, és ezért kényszerültünk 5 milliárd forintos átfogó takarékossági programot indítani a BKV-nál" - tette hozzá, jelezve, hogy erről a Fidesz-KDNP-frakció minden tagja igennel szavazott.
"Az önkormányzatok nem termelőüzemek, állami és törvényben előírt önkormányzati feladataik ellátásának finanszírozását nem képesek minden határon túl önerőből, illetőleg saját maguk által előteremtett forrásokból megoldani" - közölte György István. Kitért arra is, hogy a budapesti tömegközlekedés "a város gazdaságának vérkeringése", amely nélkül a város adóbevételei sem realizálhatók, a főváros nem működhet, és Magyarország remélt gazdasági növekedésének célja kerülhet veszélybe.
A főpolgármester-helyettes szerint értelmezhetetlen, hogy bár Rogán Antal a tömegközlekedést nevezi a főváros legfontosabb feladatának, sokallja a BKK-ra fordított forrásokat. Mint írta, az elmúlt 44 év legmélyebb intézményrendszeri átalakítása zajlik az EU irányelvei szerint, és ennek eredményeként a BKK- számos más feladata mellett - a tömegközlekedés szervezését és megrendelői feladatainak ellátását is elvégzi.
Mindez azt jelenti, hogy 2012 májusától a megrendelő és szolgáltatói szerepek szétválasztásával a BKV - és más, például magánautóbuszos szolgáltatók - finanszírozása a BKK-n keresztül történik - ismertette György István. Megjegyezte azt is, hogy a BKK finanszírozásának csökkentése a tömegközlekedés finanszírozásának csökkentését is jelentené.