Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Emelkedtek a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés vége előtt másfél órával, részben a jó amerikai munkanélküliségi adat hírére, részben arra, hogy elérhető közelségbe került az újabb görög mentőcsomag jóváhagyása.
Közép-európai idő szerint este fél kilenc körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,91 százalékkal 12 896,44 pontra, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,34 százalékkal 2955,01 pontra, míg az S&P 500-as mutató 1,00 százalékkal 1356,61 pontra nőtt.
Az Egyesült Államokban négyéves mélypontra csökkent az először munkanélküli segélyért folyamodók száma múlt héten. A munkaügyi minisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint 348 ezren kértek első alkalommal munkanélküli segélyt, ez 13 ezres csökkenés az előző héthez képest.
Görögországnak és nemzetközi hitelezőinek sikerült megegyezniük abban, honnan teremtsék elő a görög költségvetésben azt a 325 millió eurót, amelyet a hitelezők még hiányzónak ítéltek a 130 milliárd eurós újabb segélycsomag elfogadásához - közölték görög kormányzati források csütörtökön. A 325 millió eurós részlet az utolsó, amelyet még el kellett fogadni a 3,3 milliárdos csomagban ahhoz, hogy az EU és az IMF több halasztás után, hétfőn áldását adja az újabb mentőcsomagra.
A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára 47 cent emelkedéssel 102,27 dolláron állt a tőzsdezárás előtt másfél órával. Ekkor New Yorkban az euró 1,3138 dollár volt, egy dollár 78,86 jent ért.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.