szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megnyílt a 35. Utazás kiállítás csütörtökön a Hungexpón, a turisztikai vásáron és kísérő rendezvényein 22 ország csaknem 500 kiállítója várja a szakmát és a nagyközönséget március 1. és 4. között.

A megnyitón Bánki Erik, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának fideszes elnöke azt mondta: az, hogy a válság ellenére sem volt kérdés a kiállítás megrendezése, azt mutatja, hogy a turisztikai szolgáltatók mellett az önkormányzatok és az állam is töretlenül bízik az iparág jövőjében.

Mint mondta, 2012-ben két, az ágazat számára fontos döntést hoznak: a turizmus törvény parlamenti tárgyalása és várható elfogadása, valamint júniusban egy 5 ezer fő befogadására alkalma kongresszusi központ megépítése.

Tavaly a szállodákban regisztrált külföldi vendégek száma több mint 9 százalékkal nőtt - emlékeztetett Bánki Erik, hozzátéve, hogy "ez a fantasztikus eredmény" egyebek mellett Magyarország EU-elnökségének köszönhető, valamint annak, hogy a Magyar Turizmus Zrt. egy új stratégia mentén, új kampányt alakított ki. Így 1,2 milliárd forinttal nőtt az országmarketingre fordítható költség.

A Hungexpón több mint 20 ezer négyzetméteren rendezik meg a turisztikai vásárt, a Budapest Boat Show, a Karaván Szalon és a V. Port.hu Bringaexpo kísérőrendezvényekkel együtt.

Az Utazás kiállítás központi témája az olimpiák világa. A kiállításon több mint harminc sportág 150-nél több sportolója mutatkozik be, köztük több mint negyven olimpiai bajnok. Az olimpiával kapcsolatban több rendezvényt is szerveznek, lesznek például sportági bemutatók, vetélkedők is - ismertette Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója.

Bánki Erik azt mondta: a növekvő verseny ellenére is cél, hogy az ország az idei, londoni olimpián az éremszerzés szempontjából az első tíz ország között végezzen. A politikus szerint a világon egyre inkább felértékelődik a sportturizmus, amiből Magyarország sem szeretne kimaradni, a kormány ezért nagy hangsúlyt fektet sportrendezvények lebonyolítására.

Az idén először kulturális díszvendége is van a vásárnak. Az Utazás kiállítás díszvendége így Lengyelország és Debrecen mellett a halasi csipke lesz. Lengyelország egyebek mellett a nyári labdarúgó Európa-bajnokság társházigazdájaként az Euro-2012-t népszerűsíti az olimpiai pavilonban. A szervezők több mint 60 ezer látogatóra számítanak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!