A Fővárosi Közgyűlés szerdán a Fővárosi Vízművek (FV) ügyében zárt ülést rendelt el. A legfontosabb döntés nyilvánosságáról azonban maga Tarlós István főpolgármester gondoskodott; a másnapi médiamegjelenéseinek központi témája volt: megkapta a felhatalmazást arra, hogy felmondhatja a 15 éve kötött privatizációs szerződést.

A vízközmű visszaállamosítása mögött részben az állhat, hogy a Fidesz felső vezetéséből érkezett megrendelés erre – mondta a hvg.hu-nak egy a vízmű privatizációs kálváriáját jól ismerő forrás. Ezt látszik alátámasztani, hogy a tavaly év végén elfogadott nemzeti vagyonról szóló sarkalatos törvény alapján magáncég csak koncessziós szerződéssel működtethet a jövőben vízközművet. Ezt visszamenőleges hatállyal nem lehet érvényesíteni, de az érvényes közműszerződések lejárta után már az új törvényi szabályozás lépne érvénybe, és nem ismeri el az érintett cégek szerzett jogait.

Tarlós István a Fővárosi Közgyűlésben

Stiller Ákos

Visszább húzott agarak

A 2010-es önkormányzati választási korteskedések óta alapvetően arrogáns és olykor fenyegető hangnemmel szemben azonban éppen a modor változott meg. Tarlós az m1 csütörtök reggeli műsorában való megjelenése óta megengedőbb hangnemben beszél a francia és német befektetőkről. A mondóka is addig szelídült, hogy Budapest megegyezésre törekszik a vízművek ügyében, mert – így a tarlósi érvelés - a felek számára ez a legkívánatosabb megoldás.

Ennek a befektetőkbe szuggerálása azonban akkor is nehéz mutatványnak ígérkezik, ha a főpolgármester azt is a kamerába mondta: az alapos szakhatósági vizsgálat szerint az 1997-es szerződést a befektető komolyan megsértette, vagyis a szerződés értelmében fennáll a felmondás lehetősége is. Az megint más kérdés, hogy a felmondás indoklását, mely lényegében az volna, hogy a menedzsment nem hozta rendbe a tűzcsapokat, még a Financial Times blogszcénájában is megmosolyogni valónak találják.

Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy a bíróság felé tartó történet kockázata egyes becslések szerint akár 50 milliárd forint is lehet. Amit a fővárosnak kellene kifizetnie, ha a Budapesten, de a privatizációs szerződésben rögzítettek szerint, nemzetközi bírói testület előtt nem tudná a befektetőkre bizonyítani, hogy az állítólagos mulasztás elegendő muníciót jelent a befektetők FV-ből való kiebrudaláshoz.

Tárgyaltak korábban is

Tarlós István csütörtöki bejelentése, hogy tárgyalásokat kezdene a befektetőkkel a távozásuk mikéntjéről, önmagában nem újdonság. Tárgyalások korábban is voltak, mivel a ’97-ben kötött szerződésben az áll, hogy a felek háromévente felülvizsgálatot tartanak, és igény szerint módosíthatják a szerződést (így került sor a menedzsmentnek juttatott pénzek jelentős megkurtítására is, 2006 óta, több lépésben). A kivásárlási szándékkal kapcsolatban azonban annyi mindenképpen megváltozott, hogy míg korábban a befektetők kategorikusan elzárkóztak attól, hogy a 25 évre kötött szerződést idő előtt közös megegyezéssel felbontsák, most ez az opció már nyitva áll. Azzal a kitétellel, hogy a kisebbségi tulajdonosok az eddigi befektetéseiket kérnék tiszteletben tartani.

Az FV privatizációs szerződését ismerő forrásunk szerint a fővárosi döntéshozók most sem látják át kellő mértékben az 1997-ben kötött szerződést, és nem számolnak azzal a szerződésben kikötött lehetőséggel, hogy a főváros 25 év után névértéken visszavásárolhatná a vízmű 25 százalékos, magánkézbe adott csomagját. Hiába, hogy ez azt jelenti, hogy az 1997-ben 16,5 milliárd forintért eladott részvénycsomagot 2022-ben ugyanennyiért (vagyis a pénzromlás miatt pár milliárd forintért) vissza lehetne venni. Ráadásul a 15 éve kötött szerződésben a felek azt is pontosan szabályozták, mi van, ha idő előtt, közös megegyezéssel különválnának. Információink szerint ez esetben is az 1997-es vételárat kell megfizetnie a fővárosnak. Ami a befektetőknek rosszabb, mintha kivárnák a 10 év múlva esedékes visszavásárlási időpontot, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a német és francia résztulajdonosok az elmúlt 15 évben jól kerestek ezen az ügyleten.

Ki-kit próbál meg csőbe húzni?

MTI / Mohai Balázs

A kisebbségi tulajdon kivásárlására fókuszáló fővárosi tárgyalások egy éve kezdődtek, de semmilyen eredményt nem hoztak. Sőt, tavaly ősszel úgy elmérgesedett a viszony, hogy Tarlós feljelentést is tett az FV és a Fővárosi Csatornázási Művek privatizációjának ügyben. A jelek szerint azonban a Fővárosi Főügyészségen hűtlen kezelés gyanújával elrendelt nyomozása nem hozta a várt eredményt, így nem maradt más eszköz Tarlósnak, mint hogy a békülékenyebb arcát mutassa a francia-német befektetőknek. E kommunikációs fordulattól önmagában ugyan nehéz volna eredményt várni egy olyan tárgyalóféltől, akit az alig burkolt ellenségeskedés sem ingatott meg abbéli meggyőződésükben, hogy ne engedjen a nyomásnak.

Ez a magatartás főként a francia befektető részéről érthető, mint arra nemrég a Magyar Narancs rámutatott, a Suez az utolsó magyarországi érdekeltségét védi. (A franciák 1994-ben a kaposvári, majd a pécsi és 15 éve a budapesti vízellátás szakmai befektetőjeként érkeztek, az elsőt 2008-ban a város visszavásárolta, a pécsi ügyben valószínűleg nemzetközi bíróságig megy majd az ügy, így a a német RWE-vel közösen vitt, budapesti Hungáriavíz Zrt.-t nem adják majd olcsón.) Ezzel együtt, úgy tudjuk, a felek közti tárgyalás most ott tart, hogy a fővárosi vezetés tett egy több mint tízmilliárdos ajánlatot, amit a német-francia tandem továbbra sem hajlandó elfogadni. Tartják magukat ahhoz, hogy 16 milliárd forint alatt nincs egyezség.

Racionalitásból hányas?

A teljes államosításra törekvés mögött mozgató rugókat keresve a szakértők gondban vannak. Egy, a befektetői kártyákba is belelátó vízügyi szakember azt mondta a hvg.hu-nak hogy ő évekkel ezelőtt letett arról, hogy nemzetközileg érthető terminológiákra le lehessen fordítani azt, ami az FV körül zajlik. Szerinte bár az szándék respektálható, ha az alapközműveket a kormány vagy az önkormányzatok teljesen a saját tulajdonukban akarják tudni, ehhez a jelenlegi és elképzelt tulajdonosi helyzet közti különbséget anyagilag is ki kell egyenlíteni. Ergo: az önkormányzatnak fizetnie kellene.

Csakhogy nincs miből. A fővárosi költségvetésben se 16, se 10 milliárd forintnyi felszabadítható pénz nincs már. Ráadásul az önkormányzati erőlködés közgazdaságilag is ingoványos területre lép, ha a főváros hitelből akarna vásárolni. Az FV jelenlegi működéséből a fővárosi ugyan évente több mint egymilliárdos hasznot húz pusztán az osztalékokból (illetve abból, hogy a cég pozitív eredménnyel zárja az éveket), de ez a haszon lényegében annullálódna a reálisnak tekinthető, évi 10-12 százalékos banki költségekkel számolható hitel esetén. Ezt a helyzetet tovább bonyolítja, hogy a kivásárlás után a fővárosnak új menedzsmentet is keresnie kell, amelyet aligha lehetne a piaci fizetési kondícióktól olcsóbban megnyerni az ügynek. Vagyis reális lehetőség, hogy az államosítás végül nettó pénzügyi bukást hozzon a fővárosnak.