EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Kiemelkedően kedvező megállapodást kötött a vegyipari szakszervezet az ágazat munkaadói oldalát tömörítő szövetséggel, a kötelező kompenzáció feletti bruttó 3-5 százalékos béremelési ajánlatot írtak alá – közölték hétfőn a VDSZ-től.
Az ajánlást nem kötelező a Magyar Vegyipari Szövetséghez tartozó cégeknél betartani, de a VDSZ tapasztalatai szerint jó esély van rá, hogy a vállalatok többsége teljesíti a béremelést – írják.
Székely Tamás, a VDSZ elnöke sikerként értékeli, hogy rögzítették az ágazati társadalmi párbeszéd, valamint a kollektív szerződések megkötésének fontosságát. Közös megegyezéssel írásba foglalták azt is, hogy a szakszervezetek működésének biztosítása a munkabéke megtartásának alapja - fogalmaznak a közleményben.
Közölték azt is: nemsokára kidolgozzák az ágazaton belüli szakképzésről és a generációk párhuzamos foglalkoztatásáról szóló stratégiát.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A várhatóan többhetes felépülési időszak alatt az énekes koncertjei elmaradnak.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.