Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 230,23 pontos, 1,22 százalékos emelkedéssel, 19 127,38 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Nagy Bertalan, az Equilor Értékpapír Zrt. vezető befektetési tanácsadója szerint a kedvező nemzetközi tőkepiaci hangulat hatott a magyar piacra. Kiemelte, hogy a német tőzsdeindex, a DAX megközelítette a 7 ezer pontot. Úgy vélte: ha a DAX átviszi ezt a szintet, az újabb lökést adhat a magyar piacnak is.
A Magyarországgal kapcsolatos hírek közül a kohéziós pénzekről született uniós döntést emelte ki a szakértő. Brüsszeli közlés szerint az uniós országok pénzügyminiszterei jóváhagyták a Magyarországot megillető kohéziós források részleges felfüggesztését a következő évre, de egyben úgy döntöttek: ha Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban haladéktalanul hatályon kívül helyezik.
Nagy Bertalan szerint a bejelentésnek a részvénypiacra gyakorlatilag nem volt hatása. Megjegyezte, hogy a négynapos hosszú hétvége előtt a pozíció bevállalások mérsékeltek lehetnek, emiatt szerdán a szokásosnál is alacsonyabb forgalom várható a BÉT-en.
A Mol 270 forinttal, 1,41 százalékkal 19 400 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 50 forinttal, 1,29 százalékkal 3930 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,70 százalékkal 573 forintra emelkedett, forgalma 745,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 590 forinttal, 1,60 százalékkal 37 450 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott, 15 400 forintot ért a záráskor, forgalma 75,4 millió forint volt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX gyakorlatilag nem változott, 1270,23 ponton zárt kedden, mindössze 0,04 ponttal magasabban a hétfői záró érékénél.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.