EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az IMF szerint hivatalos tárgyalások az új hitelkeretről ebben a fázisban nem várhatók - írja a Napi Gazdaság.
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter informális megbeszéléseken találkozik Washingtonban az IMF-küldöttség vezetőjével, Christoph Rosenberggel, de hivatalos tárgyalások az új hitelkeretről ebben a fázisban nem várhatók - közölte a Nemzetközi Valutaalap a Reuters-szel a Napi Gazdaság szerint.
A Reuters megkeresésére az IMF magyarországi küldöttségének vezetője írásban válaszolva elmondta, Fellegi mostani washingtoni látogatásán hivatalos tárgyalások nem várhatók ebben a fázisban. "Ahogy már korábban elmondtuk, a tárgyalások megkezdése teljes mértékben a magyar kormánytól függ" - tette hozzá Rosenberg.
A hivatalos tárgyalások akkor kezdődhetnek meg, ha a magyar kormány tényleges lépéseket tesz szilárd elkötelezettséget mutatva az olyan politikai kérdések ügyében, amelyek a makrogazdasági stabilitást érintik - ismételte el. A sikeres tárgyalások érdekében kritikusan fontos az európai hatóságok támogatása.
A múlt héten szerdán a miniszter sajtóirodája azt közölte a Dow Jones hírügynökséggel, hogy Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter ezen a héten informális megbeszéléseket tart a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel Washingtonban. Az akkori közlemény szerint a megbeszélések célja, hogy előmozdítsa a Magyarországgal kötendő lehetséges készenléti hitelmegállapodásról szóló hivatalos tárgyalások megkezdésének előkészületeit.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.