Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Matolcsy György szombaton találkozhat és tárgyalóasztalhoz ülhet az IMF első vezérigazgató-helyettesével - értesült a hvg.hu. Az NGM megerősítette, hogy a találkozót tervezik, de a program még szervezés alatt áll.
Szombaton alkalma nyílik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek is első kézből megismeri azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén megindulhatnak a tárgyalások az esetleges készenléti hitel-megállapodásról az IMF-fel. A hvg.hu úgy értesült ugyanis, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank szokásos, évente megrendezésre kerülő, úgynevezett tavaszi ülésszakára kilátogató Matolcsy szombaton tárgyalóasztalhoz ül David Liptonnal, az IMF első vezérigazgató-helyettesével. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megkeresésünkre közölte: ’”Matolcsy György találkozója tervben van, de a program még szervezés alatt áll”. A találkozóról megkérdeztük az IMF magyarországi képviselőjét is, cikkünk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz.
Mint a gazdasági tárcától megtudtuk: a magyar delegációnak a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, az Államadósság Kezelő Központ, valamint Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a tagja. Az NGM részéről Matolcsy György miniszter (aki a Magyarországot képviselő kormányzó az IMF-nél), Pleschinger Gyula államtitkár és Nátrán Roland helyettes államtitkár vesz részt a tavaszi ülésen. Az MTI-vel pedig azt tudatta a jegybank, hogy Simor András elnök és Karvalits Ferenc alelnök is a résztvevők közé tartoznak.
Kérdés, mennyire kell a Matolcsy-találkozón meglepődni: az ugyanis normális, hogy egy ilyen találkozón a delegáció résztvevői befoglalnak időpontokat a nemzetközi szervezetek képviselőivel, különösen, ha hitelkérelmük van folyamatban. Az már meglepőbb, hogy maga Matolcsy is kint van - ez korábban nem feltétlenül volt így.
Óriási a várakozás
Mióta a kormánynak már ötödik hónapja nem sikerül elérnie, hogy megkezdődjenek a hivatalos tárgyalások a tavaly novemberben kért elővigyázatossági készenléti IMF-EU-hitelcsomagról, ma már a nyilvánosság minden pillanatban azt várja, hogy mikor ülnek le tárgyalni egymással a felek, és történik-e végre valami.
A nemzetközi szervezetek tavaly decemberben azért szakították meg az informális megbeszéléseket, mert a kormány a jegybank függetlenségét súlyosan sértő törvényeket nyújtott be a parlamentnek.
Azóta a bírált jegybanktörvény már életbe lépett, és elégtelennek bizonyultak azok a változtatások is a jogszabályban, amelyekkel a kormány a felszínen a nemzetközi szervezetek elvárásainak próbált megfelelni. Azonban olyan módosító javaslatot állított össze, amelyben továbbra is érintetlenül hagyta a jegybank függetlenségét sértő lényeges részeket.
Hétfőn egyébként az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a magyar kormány képviselőinek részvételével szakmai informális egyeztetés tartottak Frankfurtban az MNB-törvényről.
Ki húzza az időt?
Az IMF-hitel nélkül akár államcsőd is jöhet, és londoni felzárkózó piaci elemzők múlt héten már úgy értékelték a magyar IMF-megállapodás esélyét, hogy "megmerevedtek az álláspontok" mind Magyarország, mind a Nemzetközi Valutaalap (IMF) részéről. A magyar kormány képviselői azzal vádolják az EU-t, hogy húzza az időt, és a tárgyalások megkezdésének feltételeit kérik számon a nemzetközi szervezeteken. Fellegi Tamás tárca nélküli minszter, a Világbankkal tárgyalni hivatott magyar delegáció vezetője is erre utalt, amikor a közleményében azt írta: a magyar kormány eddig írott formában nem kapott hivatalos értesítést az Európai Bizottságtól a formális tárgyalások megkezdésének pontos előfeltételeiről.
Az EU viszont úgy látja, nem ők húzzák az időt és a tárgyalások megkezdésének feltételei is ismertek. Fellegi Tamás kedden a parlamentben azt mondta, már rég tárgyalhatnának, ha csak gazdaságpolitikai kérdésekről kellene megállapodni. Mint mondta, nem értenek egyet azzal, hogy a tárgyalások előfeltételei listáján olyan kérdések, szempontok szerepeljenek, amelyeknek semmi közük nincs a gazdaságpolitikához és a gazdasági kormányzáshoz. Ez olyan politikai helyzetet teremt, aminek a megoldása lassabb, bonyolultabb és szokatlan - tette hozzá.
Szokatlan eljárásnak nevezte, hogy a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások közül hármat (a bírák nyugdíjazását, az önálló adatvédelmi ombudsman hivatanának felszámolását, és a jegybanki függetlenség ügyét) kiemeltek, és olyan jogi erőt, "politikai feltételi erőt" kötnek hozzájuk, amely egy alapjában véve pénzügyi csomagról szóló tárgyalást tesz lehetetlenné.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.