Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Három év óta először kap az idén komolyabb emelést a mintegy 20 millió német nyugdíjas: a szerdai kormánydöntés értelmében a 82 milliós ország keleti felében 2,26 százalék, a nyugati országrészben 2,18 százalék lesz az emelés.
Tavaly egységesen mindössze 0,99 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak Németországban, 2010-ben nem volt emelés.
Az idei július 1-jétől lesz esedékes, ha a parlament is jóváhagyja a kormány döntését, mindamellett ez már csak formalitás. Németországban átlagosan 1000-1100 euró körüli az öregségi nyugdíj havi összege.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.