Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Index megszerezte a szerződést és módosításait a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásával kapcsolatban.
Mint megírtuk: jóváhagyta a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról, valamint az 1997-ben kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetéséről szóló előzetes megállapodást a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Az Index a szerződést és módosításait korábban hivatalosan kikérte, hogy látni lehessen, miről születik döntés. A főváros a befektetők kérésére hivatkozva nem adta ki a dokumentumokat, a lap azonban megszerezte.
A fővárosi önkormányzat 1997 április 11-én kötött részvényeladási, valamint szindikátusi és menedzsmentszerződést a francia Lyonnaise des Eaux S.A. és a német RWE AQUA Gmbh. konzorciumával. Eszerint a befektetők 16,5 milliárd forintért megvásárolták a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagját, és 25 évre megszerezték a cég irányításának a jogát. Az utóbbiról szóló menedzsmentszerződés szerint a működtetésért cserében évente változó mértékű menedzsmentdíjat vehetett fel a befektető - írja az Index.
Az első szerződést többször módosították, a menedzsmentdíj mértékéről az utolsó években már külön megállapodásokat kötöttek a felek. Időközben a francia cég átalakult, az új tulajdonos a Suez Environnement lett. Belépett a szerződésbe a Hungáriavíz Zrt. projektcég is, amelynek tulajdonképpen annyi volt a feladata, hogy a vételárral megegyező hitelt vett fel, átutalta a külföldi tulajdonosoknak, majd törleszteni kezdte - olvasható az Index cikkében.
Tarlós István főpolgármester egy évvel megválasztása után vitába keveredett külföldi részvényesekkel, akik szerinte megszegték az 1997-ben kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés rendelkezéseit. A főpolgármester végül 2012 februárjában felmondta a szerződést. A közgyűlés ezek után a befektetők tárgyalási szándékait és a kockázatokat mérlegelve felhatalmazta a főpolgármestert, hogy kössön előzetes egyezséget a cég visszavásárlásáról legfeljebb 15,1 milliárd forintért. Ezt az egyezséget hagyta jóvá szerdán a közgyűlés - írja az Index.
A következő lépés a részvényátruházási szerződés aláírása, ennek végső időpontja 2012. május 8. Ezt egy 90 napos időszak követné, ami alatt a főváros beszerzi a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását, és megteremti a forrást az ügylet finanszírozására. A részvények és a menedzsment átadása határidő napjával lép hatályba - olvasható a cikkben. A szerződés részleteit itt találja!
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.