Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Módosította Vác költségvetését csütörtöki, rendkívüli ülésén a helyi képviselő- testület; a településen folyó felújítások finanszírozhatóságáért, illetve a szükséges önrész biztosításáért meghozott döntések között bizonyos támogatások felfüggesztése és külső források bevonása is szerepel - olvasható a város hivatalos honlapján.
A pénzügyi egyensúly megteremtéséért csaknem 340 millió forinttal kevesebb lesz a működési kiadás, a felhalmozási célokra költhető összeg, és lefaragták az önkormányzat fejlesztési és felújítási kiadásait is. Az intézkedések között szerepel a sportszervezeteknek, kulturális egyesületeknek és alapítványoknak folyósított önkormányzati támogatás, valamint az egyéni választókerületek számára korábban biztosított pénzek kifizetésének felfüggesztése is - olvasható a vac.hu-n.
A képviselők döntése értelmében a takarékoskodás mellett külső források bevonására is szükség van, ezért mintegy 700 millió forint értékben kötvénykibocsátási és hitelfelvételi folyamat indul el. A képviselők megszavazták, hogy a város által birtokolt Tigáz-részvényeket a névérték minimum negyven százalékán értékesítik, és hozzájárultak a volt deákvári laktanya és a Karacs-kollégium eladásához szükséges értékbecsléshez is - írják.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.