Rogán: politikai előfeltételei nem lehetnek az IMF-tárgyalásoknak

Ősz végére megszülethet a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal - mondta csütörtökön a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek, miután részt vett a Magyarország nemzetközi megítéléséről rendezett pódiumbeszélgetésen a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.

  • MTI MTI
Rogán: politikai előfeltételei nem lehetnek az IMF-tárgyalásoknak

Rogán Antal kifejtette, hogy amikor Magyarország gazdasági tárgyalásokat folytat, annak lehetnek gazdasági előfeltételei, de politikaiak nem. 

"Furcsának tartottuk az elmúlt fél évben, hogy az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal úgy kellett tárgyalóasztalhoz ülnünk, hogy egyáltalán nem gazdasági kérdésekben kellett a magyar kormánynak állást foglalnia, illetve döntéseket hoznia. Nem szeretnénk ebbe a fázisba visszakerülni, amikor politikai előfeltételeket támasztanak olyan gazdasági segítségért, amely lényegesen kevesebb, mint amit más európai országok kaptak az elmúlt két esztendőben" - mondta a frakcióvezető. 

Rámutatott: a magyar kormány nem akar hitelt felvenni, csak pénzügyi garanciális biztosítékot kér, ehhez képest más európai uniós államok százmilliárd eurókban mérhető mértékű támogatást és hitelt kaptak ugyanattól a brüsszeli bizottságtól és ugyanattól a Nemzetközi Valutaalaptól.

Az MTI kérdésére, hogy mennyire látja közelinek a megegyezés lehetőségét az IMF-fel, Rogán Antal azt válaszolta: a Nemzetközi Valutaalappal érdemi tárgyalások zajlottak a napokban, ennek alapján ősszel folytathatók a tárgyalások.

"Én látom azokat a közös pontokat is, amelyek alapján haladni tudunk: az IMF is elismeri, hogy jó a 2012-es költségvetés, teljesíthető a hiánycél. A másik ilyen, hogy a Széll Kálmán-tervet jónak és elfogadhatónak tartják. Ez lehet az IMF-fel folytatandó őszi tárgyalások alapja: várjuk a Valutaalap javaslatait, de a kormány is készül konkrét javaslatokkal, és az én meglátásom szerint reális lehetőség, hogy ősz végére egyetértésre, akár megállapodásra is jussunk" - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Rogán a tusnádfürdői pódiumbeszélgetésen kitért Magyarország nemzetközi megítélésre is. Szerinte a nyugati bírálatok hátterében az áll, hogy a magyar kormány a megörökölt adósságterheket nem akarta kizárólag a választókkal megfizettetni, hanem kiterjesztette a közteherviselést a bankokra, az energiaszektorra, a kereskedelemre és a távközlési szektorra is, márpedig ez sérti az illető gazdasági szereplők érdekeit. 

"A nemzeti kormányoknak a saját adófizetőik oldalára kell állniuk a multikkal szemben. A felhatalmazást a választóktól, nem a multiktól kapták" - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője Tusnádfürdőn.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.