Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,72 pontos csökkenéssel, 17.437,36 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,27 százalékkal gyengült.
A Concorde szakértője is enyhe csökkenést várt pénteken reggel, míg az MKB-nál csendes kereskedést, kis emelkedést vártak.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír vezető elemzője elmondta: a hét utolsó kereskedési napján enyhe csökkenés várható a BÉT-en. A Mol árfolyama 16.000, az OTP-é pedig 3.550-3.600 forint körül mozoghat - fűzte hozzá.
A szakértő szerint napközben az Egyesült Államokból érkező adat az iparcikkek megrendeléséről, valamint Antonisz Szamarasz görög kormányfő és Angela Merkel német kancellár találkozójának fejleményei lehetnek hatással az árfolyamok alakulására.
Balásy Zsolt, az MKB részvénystratégája szerint ismét csendes kereskedésre lehet számítani, "újabb tizedszázalékokban mérhető elmozdulásokkal, ami a nyitásban még pozitív lesz". Azonban, ahogy közeleg a nyár vége, és "szivárognak vissza" a politikusok, úgy lesz egyre nagyobb esély arra, hogy ismét észrevehető mozgásokat indukáljanak a tőzsdéken, de addig vélhetően marad a lassan, kis volatilitással emelkedő világ képe - hangsúlyozta a szakértő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.