Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az euróválság hatásai még Kelet-Ázsiában és Dél-Amerikában is érezhetőek, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet legfrissebb jelentése azt mutatja, hogy a fiatal álláskeresők helyzete csak romlani fog a következő években. Magyarországon is egyre komolyabb méreteket ölt a fiatal munkanélküliek száma.
Az euróválság korántsem csak a közös fizetőeszközt használó országokban szedi áldozatait. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb, a fiatalok globális munkaerő-piaci kitekintését taglaló jelentésében az elemzést készítők felhívják a figyelmet arra, hogy nem számolhatunk azzal, hogy 2017-ig javulna a fiatalok munkaerő-piaci helyzete. A jelentés szerint 2017-ben a világ fiataljainak mintegy 12,9 százaléka lesz munka nélkül. A részletes adatokat megnézve ugyanakkor komoly különbségek tapasztalhatóak.
A fejlett országok húzzák le a fejlődőket
A világ fiataljainak munkaerő-piaci helyzetére a következő években komoly hatással lesz az euróválság, mivel annak csápjai a föld, az öreg kontinenstől távolabbi részeibe, egészen Kelet-Ázsiáig vagy Dél-Amerikáig is elterjednek. Míg a fejlett országokban hiába csökkenhet majd 2017-re viszonylag nagyobb arányban a fiatalok munkanélküliségi rátája (17,5-ről 15,6 százalékra), ez nem lesz elég ahhoz, hogy a globális negatív irányú trendet megfordítsa, mivel a nyugati államok fiataljai a világ ifjúságának csak 13 százalékát képviselik. Mellesleg ez a 15 százalék jóval felette van a 2007-ben mért 12,5 százaléknak, így van még hova ledolgozni a mutatót.
Azt hozzá kell tenni, hogy a fejlett országok között is jelentős eltérések tapasztalhatók, míg Spanyolországban és Görögországban jelenleg a fiatalok felének nincs munkája, addig Németországban, Svájcban ez a mutató 10 százalék alatt található. Az európai országok fiataljainak körében a távmunka is egyre nagyobb teret nyer, mivel sok esetben nincsen más alternatív foglalkoztatási forma. Emellett az európai fiatalok 17 százaléka dolgozik a fekete- és szürkegazdaságban.
Gyenge gazdasági fellendülés, gyenge munkaerő-piaci helyzetkép
A globális termelés gyengén muzsikált az utóbbi hat hónapban, és nem várható, hogy robosztus növekedésnek indul a közeljövőben. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) egyik friss elemzése szerint a világkereskedelem volumene, a fejlett országok lassulása miatt is visszaesőben van. A romló kínálati és keresleti szituáció odáig fajulhat, hogy a világgazdaság 2012 végére recesszióba kerülhet. Ehhez még hozzájárul az európai szuverén adósságválságok megoldatlansága is. Ennek következtében több régióban, Kelet-Ázsiában, a Közel-Keleten, Dél- és Délkelet-Ázsiában és Közép- és Kelet-Európában is romlani fog a fiatalok munkaerő-piaci helyzete. A legrosszabb szituáció a Közel-Keleten várható, ott az ILO azzal számol, hogy a mostani 26-ról 2017-re 28 százalékra kúszhat fel a fiatalok munkanélküliségi rátája
Magyarország szorult helyzetben
Az ILO Magyarországot mindössze egy esetben említi a jelentésben. E szerint Magyarországon a fiatalok 26 százalékának nincs munkája. A hazai helyzet javulására a beköszöntő recesszió miatt egyáltalán nem lehet számítani, a Tárki egyik kutatása szerint a 30 év alattiak 48 százaléka tervez külföldre menni, mert ennyire borúsan ítéli meg az itthoni helyzetet. Az új közoktatási és felsőoktatási törvény sem segít a fiatalok helyzetén, az ifjú álláskeresők pedig egyre hosszabb ideig vannak munka nélkül. A társadalmi depresszió hatása sok fiatalon is érezhető.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?