Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MSZP elnöke arra szólítja fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra az összes olyan iratot, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldött Magyarországnak a tíz hónappal ezelőtti kapcsolatfelvétel óta.
Mesterházy Attila csütörtöki sajtótájékoztatóján azután mondta ezt, hogy délelőtt találkozott Iryna Ivaschenkóval, az IMF budapesti irodavezetőjével. A megbeszélésen az derült ki, hogy a valutaalap nem hozhatja nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyeket a kormánynak küldött, a kabinet azonban megteheti ezt - közölte, megjegyezve: az IMF-nek nincs ezzel ellentétes elvárása vagy kérése.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint így "Orbán Viktornál pattog a labda", hogy bemutassa, milyen iratok alapján állította azt, hogy a Magyar Nemzetben egy héttel ezelőtt megjelent "halállista", azaz a feltételezett IMF-kölcsönfeltételek egy része - például a nyugdíjak csökkentésére vonatkozó követelés - valódi.
Kitért arra is, azért kezdeményezett találkozót az IMF irodavezetőjével, mert a miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt mondta: ne várják tőle, hogy olyan dokumentumokat hoz nyilvánosságra, amit nem ő vagy kormánya írt. Az MSZP elnöke szerint azonban mostanra világossá vált, hogy a kabinetnek erre minden lehetősége megvan.
Mesterházy Attila közölte, felkeresi az Európai Bizottság budapesti képviseletét is, hogy ott is megbizonyosodjon arról, nincs akadálya a tavaly novemberi kapcsolatfelvétel óta a hiteltárgyalásokkal összefüggésben keletkezett emlékeztetők, feljegyzések, háttéranyagok és levelezés megismerésének.
Az MSZP vezetője az Iryna Ivaschenkóval folytatott megbeszélésről nem árult további részleteket, általánosságban viszont azt mondta: az IMF tárgyalási stratégiájának lényege, hogy mindig a kormánytól kér tájékoztatást arról, hogyan éri el a meghatározott gazdasági-pénzügyi célokat, és egyetlen országgal szemben sem fogalmaz meg olyan részletes elvárásokat, konkrét intézkedéseket, mint amilyeneket a Magyar Nemzet megjelentetett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.