Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,74 pontos emelkedéssel, 19078,31 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest ez 0,15 százalékos erősödés.
Korábban a kereskedők azt mondták, a nulla körüli nyitás után iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn.
Balásy Zsolt, az MKB Bank elemzője azt jósolta, csendesen indul a hét, nulla körüli nyitással. A szakértő szerint a kérdés az most a világban, hogy a már lefelé indult amerikai indexek, vagy az ennek egyelőre ellenálló európai indexeknek lesz igazuk, vagyis esésbe váltott a világ, vagy csak konszolidáljuk a nyár óta tartó emelkedést.
Nagy Bertalan, az Equilor vezető befektetési tanácsadója is nulla körüli index-változásra számított a nyitásban. Véleménye szerint nap közben iránykeresés várhat a piacon, a befektetők a dollár erősödésére figyelhetnek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,68 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 19 049,57 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 700 forintra erősödött, 937,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,47 százalékkal 4061 forintra csökkent, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,48 százalékkal 413 forintra esett, forgalma 513,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 280 forinttal, 0,68 százalékkal 41 000 forintra gyengült, a részvények forgalma 338,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 143,2 millió forintos forgalom mellett 130 forinttal, 0,75 százalékkal 17 435 forintra nőtt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.