Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Országgyűlés hétfői döntésével enyhítette a mezőgazdasági termékek esetében a kartellszabályokat, így nem számít versenykorlátozónak az a megállapodás, amely ágazati érdekképviselet vagy szakmaközi szervezet részvételével jön létre, és azzal egyik érintett piaci szereplő sem kerül előnybe a másikhoz képest.
A fideszes Pócs János erre vonatkozó indítványát 280 igen szavazattal és 42 nem ellenében fogadta el a parlament. A kormánypárti politikus szerint ha az ágazati érdekképviselet vagy szakmaközi szervezet részvételével létrejött megállapodásban az összes piaci szereplő egyformán érintett, a megegyezéssel egyikük sem kerülhet előnybe a másikhoz képest, így nem merül fel a klasszikus értelemben vett kartell. Ilyen esetben a megállapodás célja a mezőgazdaságból élők méltányos jövedelmének a biztosítása, nem pedig valamelyik piaci szereplő előnyszerzése - írta indoklásában a képviselő, hozzátéve, hogy e megegyezéseket akkor indokolt mentesíteni a kartellszabályok alól, ha a megállapodásokkal elért árelőny méltányos mértékű, és nem irányul extraprofit megszerzésére.
A parlament mezőgazdasági bizottságának javaslatára a kritériumok közé felvették azt is, hogy az új törvényi szabályozás alkalmazása csak abban az esetben történhet, ha egyébként nem kell az európai uniós jog alapján eljárni. Az agrárpiaci szabályozásról szóló törvény módosítása szerint a kartelltilalom alóli mentességet az agrárminiszter állapíthatja meg.
Pócs János indoklásában megjegyezte, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közelmúltbeli gyakorlata világított rá a hazai agrárjogi szabályozás hiányosságára, vagyis hogy a magyar versenyjog nincs figyelemmel a mezőgazdaságnak a sajátosságaiból - így például az időjárási hatásokból, a termékek szezonális piaci jelenlétéből - fakadó kiszolgáltatottságára. Így a GVH e hiányosságok miatt az eljárásai során nem tudja figyelembe venni a mezőgazdaság ágazati jellemzőit.
A most elfogadott törvénymódosítást - amely a kihirdetését követő napon lép hatályba - a folyamatban lévő ügyekben és megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.
A GVH augusztus 30-án jelentette be, hogy eljárást indított több magyarországi kereskedelmi lánc ellen, mert feltételezi, hogy a görögdinnye értékesítésénél megsértették a versenykorlátozó megállapodás tilalmát.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára július elején, a dinnyeszezon kezdetén jelentette be, hogy a termelők, a kereskedők - a nagy multinacionális áruházláncok - és a szakmaközi szervezet (FruitVeB) képviselői egyeztettek a minden piaci szereplőnek átlátható viszonyok kialakításáról.
Az államtitkár augusztus közepén a Kossuth Rádióban azt mondta: nem történt kartellezés a dinnyetermesztők védelmében született megállapodás során, csak arra kérték a nagy üzletláncokat, hogy idén is a tavalyihoz hasonló árban indítsák és fejezzék be a dinnyeértékesítést, és külföldről ne vásároljanak.
A GVH az eljárásba a cégek - az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan Magyarország Kft., a CBA Kereskedelmi Kft., a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. - mellett bevonta a Magyar Dinnye Szövetség Közhasznú Egyesületet, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsot is.
A minisztérium szeptember 6-án közölte, hogy a kormány elfogadta a szaktárca jelentését, amely szerint nem történt kartellezés. Néhány nappal később az MTI birtokába került a GVH végzése, amely szerint a hivatal nem indít versenyfelügyeleti eljárást a dinnyetermesztés és -kereskedelem ügyében a Penny Market Kft.-vel és a VM-mel szemben, miközben a többi érintett ügyében folytatja az augusztus 30-án bejelentett eljárást.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Újabb izraeli és amerikai tervek szövődtek a gázai palesztin lakosság kitelepítésére, miközben a háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos hatalmi paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.