Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A magyar feketegazdasági mértékéről általában túlzó becslések jelennek meg a sajtóban, a legújabb becslések a GDP 11-18 százaléka közé esnek. A kutatói konszenzus azt állítja, hogy Magyarországon az ország gazdasági helyzetéhez képest nem kiemelkedően magas a feketegazdaság aránya.
A magyar feketegazdaság mértékéről általában túlzó becslések jelennek meg a sajtóban - írja a Pogiblog legfrissebb bejegyzésében Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense. Pogátsa bejegyzésében kifejti, hogy míg a közvélekedés körülbelül a GDP egyharmadára teszi a feketegazdasági arányát, addig fontos leszögezni, ahogy a korrupció területén, úgy itt sem állnak rendelkezésre módszertanilag támadhatatlan becslések.
A közgazdász szerint a legtöbb becslés sok évvel ezelőtti, azóta meghaladott gazdasági és adókörnyezet kontextusában készült. Pogátsa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a legújabb becslések is a GDP 11-18 százaléka közé esnek, a kutatói konszenzus azt állítja, hogy Magyarországon az ország gazdasági helyzetéhez képest nem kiemelkedően magas a feketegazdaság aránya. Vagyis nem állja meg a helyét az az érvelés, mely szerint a hazai fekete- és szürkegazdaság lenne minden bajunk oka - emeli ki a Nyugat-magyarországi Egyetem docense. A "nagykorrupció" és az offshore pénzkimenekítés minden bizonnyal sokkat többet árt a közpénzügyeknek, bár ezek mértékéről is csak becslések léteznek (400-2 ezer milliárd forint).
Pogátsa ismertet egy becslést is, mely szerint ma hazánkban nagyságrendileg 600 ezer ember dolgozik feketén a 3,8 millió legálisan foglalkoztatotthoz képest. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a kifehérítés kényszerítő eszközei változatlan gazdasági környezetben a GDP és a foglalkoztatás ekkora részét lennének képesek legalizálni, hiszen a feketegazdasági jelentős része megélhetési célzatú, legális keretek között nem lenne folytatható. "Csak a javuló gazdasági helyzet és egy kedvező gazdaságszerkezet lenne képes fenntarthatóan legalizálni ezt a területet" - emeli ki a közgazdász.
A teljes blogbejegyzést itt olvashatják!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.