Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Piaci források szerint 2013-ban Magyarországra is belép a világ egyik legnagyobb elektronikus kereskedelmi áruháza, az Amazon.com. Az új szereplése komolyan átstrukturálhatja a magyar piacot.
Piaci információk szerint az Amazon.com 2013-ban belép a magyar piacra, és ezzel párhuzamosan Horvátországban, illetve Romániában is megjelenik - írja a penzcentrum.hu. A világ egyik legnagyobb elektronikus kereskedelmi áruháza magyarországi megjelenése mondhatni várható volt, mivel nemrég Pozsony mellett a cég létrehozta az első kelet-közép-európai lerakatát is, és ez a régiós terjeszkedés előfutáraként értelmezhető. Jelenleg innen látják el a szlovákon kívül a cseh és a lengyel piacokat.
Starcz Ákos, a Shopline Nyrt. vezérigazgatója szerint a hazai műszaki áruházak szegmensben, illetve a könyvkereskedelemben, ezen belül is az elektronikus könyvek piacán okozhat anomáliákat az amerikai óriás magyarországi terjeszkedése. Azok a helyi szereplők viszont, akik könyvkiadással foglalkoznak, egyelőre nagy előnyben vannak. Egyedül talán a Kindle e-könyv olvasóval lesz nehéz felvenni a versenyt. A legnagyobb harc pedig a műszaki cikkek területén bontakozhat ki. Itt a hazai cégeknek nehéz lesz felvenniük a versenyt az Amazon.com-mal, mivel az amerikai cég globális beszerzési forrásai következtében alacsony árakon tudja termékeit beszerezni, amelyekkel a magyar cégek minden bizonnyal nehezen tudják majd felvenni a versenyt. Starcz szerint a szektor strukturális átalakulása elkerülhetetlen.
Piaci hírek szerint azonban több nagy webshop (leginkább Nyugat-Európából, Nagy-Britanniából) is elérkezettnek látja az időt arra, hogy régiónkban is megnyissa leányvállalatait. Ez azzal járhat, hogy a magyar lakosok nem csak olcsóbban juthatnak hozzá majd egyes termékekhez, hanem az olcsóbb szállítási költség miatt még így is faraghatnak az árakon.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.