Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Már magunk mögött hagytuk a bronzvasárnapot is, az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint átlag 20-25 ezer forint értékben vásárolnak ajándékot a családok az idei karácsonyra. A magas infláció miatt a költekezés értéke nagyobb, a megvásárolt árumennyiség kisebb lesz előreláthatóan a tavalyinál.
Már magunk mögött hagytuk a bronzvasárnapot is, az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint átlag 20-25 ezer forint értékben vásárolnak ajándékot a családok az idei karácsonyra - írja a penzcentrum.hu. A költekezés értéke nagyobb, a megvásárolt árumennyiség kisebb lesz előreláthatóan a tavalyinál.
Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük a fogyasztás második félévi nagyobb ütemű visszaesését, decemberben 2 százalékkal zsugorodhat a kereskedelmi fogyasztás az előző évihez képest. A magas infláció miatt lényegesen több pénzt vagyunk kénytelenek a boltokban hagyni, de kevesebb terméket viszünk haza.
Az elmúlt évek karácsonyi trendje, hogy az áruházakban egyre több az akció, vásárlócsalogató reklám már december első felében is. Az ünnepek előtti napokban pedig a reklámhirdetések még tovább szaporodnak. Sok vásárló eleve így kalkulál, éppen ezért az utolsó napokra halasztják a bevásárlást, bízva az olcsóbb árakban. A leárazás azonban - a reklám szabályainak megfelelően - csak a vásárlócsalogató cikkekre terjed ki, ami áruházanként más-más.
A vásárlók többsége az akciós újságokból, különböző reklámokból tájékozódik, de sokan barangolnak a webáruházak oldalain is.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.