Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A magyar kormánynak nincs árfolyamcélja a forintra vonatkozóan - mondta pénteken Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Dow Jones hírügynökségnek a forint csütörtök reggel óta tartó erőteljes gyengülésére reagálva.
Az NGM államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormánynak csak a gazdaságpolitikán keresztül van befolyása a forint árfolyamára. A magyar fizetőeszköz péntekre jelentősen gyengült az euróhoz képest: pénteken este hét óra körül egy euró 295,87 forintot ért, csütörtökön reggel 289,49 forint volt az euró árfolyama.
A gyenge forint kétélű fegyver - mutatott rá az államtitkár. Kiemelte: egyrészt kedvez az exportőröknek, ugyanakkor hátrányos a devizahitellel rendelkező háztartásoknak.
A gyenge forint a központi költségvetést is megterheli, mivel növeli az államadósság finanszírozását szolgáló, devizában kibocsátott állampapírok törlesztési költségét - mondta Pleschinger Gyula.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.