Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A lakossági gáz, áram és távhő ára – a december végén megjelent kormányrendeletnek megfelelően - január elsejétől 10 százalékkal csökkent. A gázszolgáltatók is már mind publikálták az általuk felszámolható díjakat, de a számszerű összehasonlításra majd csak a januári számlák kézhez vételével nyílik lehetőség. Az már most biztosra vehető, hogy a mintegy 4 millió háztartás nem mindegyikében találják meg azt a bizonyos 10 százalékot.
A lakossági fogyasztók közt lesznek olyanok, akik értetlenül csóválják majd a fejüket, és mindhiába fordulnak majd a csökkentést figyelemmel kísérő felügyelő munkacsoporthoz. Ennek az az oka, hogy vannak olyan háztartások, melyek nem tartoznak az egyetemes fogyasztói körbe. Márpedig a jogszabály csak utóbbiaknak írhatja elő a kötelező díjfaragást.
Nem mindegy, kinek mér
Horváth Szabolcs
Ki nem egyetemes?
Az érvényben lévő földgáztörvényhez kapcsolódó, alacsonyabb rendű jogszabályok közül kettő definiálja az egyetemes szolgáltatói kör határait; egy 2009-es miniszteri rendelet, illetve annak 2010 december végi kiegészítése. Ezek alapján a földgázpiaci egyetemes szolgáltatás kifejezés (kicsit sarkítva) a háztartásokra és a fogyasztói közösségekre vonatkoztatható.
Noha a jogszabályban többször is felbukkan a bűvös 20 m3/h kapacitás, ez azonban alapvetően az alkalmazott árkategóriákhoz kötődik, és nem azt dönti el, hogy ki tartozik az egyetemes fogyasztói körbe. Találtunk ugyan olyan közös képviselőt, aki úgy tudja, hogy a társasházuk azért nem tekinthető lakossági (egyetemes) fogyasztónak, hanem csak iparinak, mert az egyetlen gázmérőjük 40 m3/h-s. Ez a két tényező azonban nincs direkt összefüggésben, és egyik a másikból nem következik. A jogszabály ugyanis úgy rendelkezik, hogy a fogyasztói közösség a közös gázmérővel rendelkező olyan lakóépületben vételezők összessége, ahol a műszakilag megosztott, önálló lakások száma meghaladja az épületben lévő önálló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek számát”.
Nem tudni, hányan
A helyzet egy olyan társasházban, ahol az önálló lakások saját gázmérővel rendelkeznek, egyértelmű: a lakók szerződésben állnak a gázszolgáltatóval, és a tavaly év végi kormányrendeletnek megfelelően a szolgáltatónak január 1-től a gáz árában és a gázszolgáltatás rendszerhasználati díjában érvényesítenie kell az előírt kedvezményt. A kép azonban rögvest nem ennyire tiszta, ha a társasháznak csak egy központi gázórája van, és egyetlen kazán látja el a fogyasztókat. Ez esetben azt kell megnézni, hogy a fűtést a gázszolgáltató és a társasház közé ékelődve egy harmadik szereplő szolgáltatja-e, és ha igen, a három szereplőnek milyen szerződései vannak egymással. A legtöbb házközponti fűtéssel üzemelő lakóközösségben érvényesíteni lehet (kell!) a tizednyi gázszámlacsökkentést, de nem mindenhol.
Mennyi lesz a januári gázszámla?
Fazekas István
Felhívtuk az E.On-t, a Főgázt és a Tigázt is (ezek a gázszolgáltatók lényegében lefedik az ország lakossági fogyasztóit), és bár egyik helyen sem árulták el, hogy a problémás kör a saját szolgáltatási területükön hány fogyasztót érinthet, de a válaszokból az körvonalazható, hogy akár többezer lakásról is szó lehet. Zömében olyanokról, melyek esetében a társasház nemrég esett át fűtéskorszerűsítésen, és ehhez kapcsolódóan a beruházási költségekbe beszálló cég lett a fűtési szolgáltatója, és külön szerződés köti a társasházhoz. Azokban az esetekben is hasonló a helyzet, ha a távhőszolgáltatóról leváló társasházi blokkok saját kazán építéséhez vontak be külső segítséget. És ez utóbbihoz hasonlít az a helyzet is, amikor egyes lakóparkokban ugyancsak önálló szolgáltatási tétel lett a fűtés.
Ezekre az esetekre az a jellemző, hogy a társasházi közösségek olyan cégekkel állnak kapcsolatban, melyek a fűtési rendszerek működtetéséhez szükséges gázmennyiséget nem az egyetemes szolgáltatótól vásárolja, hanem a szabadpiacon szerzi be.
Elvileg felmondható
Így állhat elő az a helyzet, hogy bár a lakásban a fogyasztónak elvileg látnia kellene majd a számláján az árcsökkenést, ez nem fog megtörténni. A látszólagos igazságtalansághoz azonban két dolog feltétlenül hozzátartozik. Az egyik, hogy ezek a fogyasztók korábban sem a hatósági ár alapján kalkulált díj szerint fizettek, és a szabadpiacról beszerzett gáz ára az utóbbi években olcsóbb volt (az más kérdés, hogy ezt a kedvezményt a számlát kiállító szolgáltató milyen mértékben nyelte le). Így még az is elképzelhető, hogy a rezsidíjcsökkenés elmaradása ellenére is megérte a szolgáltatóváltás.
A másik, hogy bár a jogszabályi lehetőség adott arra, hogy bárki e körből visszatérjen az egyetemes fogyasztói körbe (és arra is joga van, hogy ennek érdekében felmondja a közvetlen szolgáltatójával kötött szerződését), de ennek következményeit is viselni kell. Például, hogy a szabadpiaci üzletet tipikusan a májustól áprilisig tartó gázévre kötik, és hogy a szerződés felmondása után a lakás fűtési rendszerének megépítése és biztosítása a lakók dolga.
Mindezeken kívül van még egy csavar a történetben: a házközponti fűtéssel üzemelő társasházakban ezek a rendszerek jellemzően nem kizárólagos társasházi tulajonban vannak, mert gyakran a fűtést végző cégnek is gyakran van benne vagyonrésze. Vagyis egy ilyen szerződés felmondása után azt is meg kell oldani, hogy legyen, aki a fűtési rendszert működteti, felügyeli.
