Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A megszűnő magánnyugdíjpénzárból csak a tagok 11 százaléka lépett ki, és 31 milliárd forint egyszerűen beragadt - írja az azenpenzem.hu.
Az OTP Magánnyugdíjpénztár tagjainak alig tizede lépett már át - vagy kérelmezte az átlépését - más pénztárba a végelszámolás január 1-jei elindulásáig – tudta meg az azenpenzem.hu.
A pénztár még a decemberi küldöttközgyűlésén döntött a megszűnésről. Ez már korábban is borítékolható volt, ám a közgyűlést követően ennek ellenére is csak 315 fő lépett át másik pénztárba, és 2012. december 31-ig további 1250-en kezdeményezték az átlépést. Az OTP Bank közlése szerint a végelszámolást így 31 milliárd forintnyi, 13 735 tag vagyonával kezdte meg a pénztár.
A gapzdasági portál szerint nem érthető, hogy a megmaradt tagság zöme miért nem lépett. Azoknak ugyanis, akik csak most jelzik az átlépési szándékukat, meg kell várniuk a végelszámolás lezártát, ami várhatóan az év végéig eltart majd. Akik időben döntöttek, a napokban postás kézbesíti a pénztár értesítését a végelszámolás megkezdéséről. Nekik 30 napjuk van nyilatkozniuk arról, hová kívánnak átlépni. Jelenleg hét magánnyugdíjpénztár működik: Aranykor, AXA, Budapest, Pannónia, ING, MKB és Szövetség. Ezeknél a pénztáraknál a korábban felhalmozott működési tartalékból finanszírozzák a működést, amit a tagoktól kapott adomány egészít ki.
Aki nem dönt, annak a pénze az állami tb-rendszerben landol - olvasható az azenpenzem.hu-n.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.