Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az egy héttel korábbi növekedés után a múlt héten esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, és jelentősen csökkent a forgalom.
A BUX egy hét alatt 1,47 százalékkal, 288 ponttal esett, és 19 297,08 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül legkevésbé a Richter és az Egis gyengült, a többi papír értékcsökkenése meghaladta az egy százalékot.
Hétfőn az amerikai tőzsdék zárva tartottak, a magyar papírok tartották a csütörtöki-pénteki szintet.
Kedden a korábbi napok emelkedésének korrekciójaként, illetve a kedvezőtlenebb nemzetközi hangulat miatt gyengült a BUX. A 10 milliárd forintot kissé meghaladó forgalom közepesnek volt mondható.
Szerdán egyhangú kereskedés zajlott itthon és külföldön egyaránt. A BÉT-en az átlagtól jelentősen elmaradó forgalom mellett lefelé csorogtak az árfolyamok.
Csütörtökön - alacsony forgalom mellett - a BUX sem mozdult jelentősen, nemzetközi makrogazdasági hatásra először gyengült, majd erősödni kezdett, a zárás nulla körüli volt.
A pénteket alacsony forgalom melletti, lanyha kereskedés jellemezte. A német DAX index száguldott, de ennek nem volt hatása a magyar piacra.
A Mol 1,59 százalékkal, 300 forinttal gyengült, 18 600 forintra esett az árfolyama. A Magyar Telekom részvényeinek ára 1,72 százalékkal, 7 forinttal 400 forintra esett.
A Richter 0,13 százalékkal, 50 forinttal gyengült a múlt héten, 37 400 forinton zárta a pénteki kereskedést. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama viszont csak 0,08 százalékkal, 15 forinttal, 18 470 forintra mérséklődött.
A kis- és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 4,31 százalékkal, 45,81 ponttal 1016,34 pontra csökkent.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.