EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A LOT lengyel nemzeti légitársaság 157,1 millió zloty (50,5 millió dollár) nettó veszteséggel zárta a tavalyi évet, a 2011. évi 145,7 milliós veszteség után.
A szerdán a lengyel parlament kincstárügyi bizottsága elé terjesztett adatok szerint a társaság üzemi vesztesége 115 millió zloty volt. Rafal Baniak kincstárügyi miniszterhelyettes a bizottság előtt elmondta, remélhetőleg rövidesen el lehet fogadni a LOT reorganizációs tervét, és módosítani a LOT-ról szóló törvényt. A törvény jelenlegi formájában nem teszi ugyanis lehetővé a tulajdonosi struktúra megváltoztatását.
A lengyel kormány viszont a lehető leggyorsabban szeretné privatizálni a pénzügyi nehézségekkel küzdő társaságot. Sebastian Mikosz, a LOT vezérigazgatója a múlt héten elmondta, hogy az idén jelentősen előre kell haladnia a privatizációnak, mert csak így lehet megmenteni a vállalatot a csődtől és a felszámolástól. A társaságot egy decemberben folyósított 127 millió dolláros állami hitel tartja talpon, és várhatóan további kormánytámogatásra lesz szüksége. Korábban Donald Tusk miniszterelnök azt mondta, hogy a kormány meg akarja menteni a LOT-ot, "de nem minden áron".
Mikosz hangsúlyozta, hogy a LOT eltűnésével csökkenne Lengyelország gazdasági vonzóképessége. Utalt a Malév példájára, amelynek Budapestről és Budapestre indított 100 járata közül csupán 17-et nyitottak újra más légitársaságok.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.