Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az idén tovább romlottak a villamos energia hazai előállítási és értékesítési lehetőségei: míg egy éve körülbelül 70 euróért lehetett eladni egy megawatt órányi áramot, ma csak 50 euró körül. A kilátások sem jók – írja a keddi Világgazdaság.
"Elég megnéznünk az ipari termelési, a bizalmi, vagy a konjunktúra indexeket. Ezekből kiderül, hogy nem egyszerűen az energiafelhasználás csökken, hanem a teljes ipari fogyasztás" – mondta a lapnak a Magyarországi Energia Kereskedők Szövetségének (MEKSZ) elnöke. Turai József szerint ma az áramkereskedők ésszerűsítik, átrendezik, egyúttal zsugorítják tevékenységüket.
A termelők közül az alacsony áramárak legjobban a magas gázárral dolgozó, gázalapú erőművek tulajdonosait sújtják. Piaci becslések szerint az ország mintegy 600 gázmotorának a harmada már nem működik, és továbbiak is leállhatnak.
Ám vannak kivételek is: több cég – például az Alteo és a Dalkia – is belefogott termelőportfóliója működésének összehangolásába – írja a lap. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy az optimalizálás dacára ezen a télen a Dalkia is csak 50 megawattnyi kapacitást tudott kihasználni, a tavaly nyári szint pedig 15 megawatt volt. Az ország legolcsóbb áramát adó paksi erőmű viszont állja a versenyt: tavaly 45 százalékra nőtt a hazai ellátásban való piaci részesedése az előző évek bő 40 százalékos arányáról.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.