Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,40 pontos emelkedéssel, 18 078,05 ponton nyitott kedden. Az index hétfői záróértékéhez képest 1,04 százalékkal erősödött.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kifejtette: a legújabb hírek szerint mégsem nyitnak ki kedden a ciprusi bankok, várhatóan csütörtök estig zárva maradnak, de az sem lenne meglepő, ha jövő keddig húznák az erről való döntést. A húsvéti ünnepek miatt sok európai piac nem lesz nyitva pénteken, illetve hétfőn, vagyis a csütörtöki-pénteki eseményekre legkorábban csak jövő hét kedden tudnak majd reagálni.
Az elemző szerint továbbra is bizonytalanságot okoz a piacokon az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő csoport elnökének hétfői nyilatkozata, amelyben mintapéldaként említette a ciprusi megoldást a további euróövezeti bankmentésekre, emiatt estek a részvénypiacok. További nagy esést kedden már nem vár, véleménye szerint inkább stagnálásra lehet számítani.
Megemlítette, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden kamatdöntő ülést tart, és a várakozásoknak megfelelő 25 bázispontos csökkentéssel történelmi mélypontra süllyedhet a jegybanki alapkamat. Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint a hétfői rossz hangulat egyelőre nem látszik átgyűrűzni a keddi napra, bár a ciprusi eseményekkel kapcsolatos EU kommunikáció feltehetően hosszabbtávra alkalmas a piaci nyugalom megzavarására.
Várakozása szerint a nyitás nulla körül lesz egész Európában, de ha visszatérnek az eladók, azt vélhetően még mindig a mi régiónk fogja leginkább megsínyleni.
A BUX 106,43 pontos, 0,59 százalékos csökkenéssel, 17 892,65 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 150 forinttal, 0,91 százalékkal 16 250 forintra csökkent, 734,8 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 45 forinttal, 1,01 százalékkal 4405 forintra esett, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,49 százalékkal 409 forintra erősödött, forgalma 257,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 40 forinttal, 0,12 százalékkal 33 410 forintra gyengült, a részvények forgalma 293,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 85,1 millió forintos forgalom mellett 130 forinttal, 0,70 százalékkal 18 600 forintra nőtt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A Mein Kampfban kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.