Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Döntött a kormány a minimálbéremelés egyes ágazatokban történő támogatásáról.
A kormány március 27-i ülésén döntött a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésének egyes ágazatokban történő támogatásáról. A döntés szerint abban a 11 ágazatban kerül sor a legkisebb bérek emelésének első félévi költségének támogatására, amelyekről tavaly év végén megállapodás jött létre a Kormány és a Versenyszféra Állandó Konzultációs Fórumán - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A kormány intézkedésének következtében a minimálbér emelésére leginkább érzékeny munkahelyeken 260 ezer fő munkahelyének a megőrzése biztosítható.
A támogatásról a kormányrendeletben részletezettek szerint a munkáltató által benyújtott kérelem alapján a munkaügyi központ dönt. A vonatkozó jogszabályok hatályba lépését követően várhatóan már április második felétől lehet majd a kérelmeket benyújtani. A folyamatos elbírálást követően előre láthatóan májustól kapják meg a vállalkozások a támogatást, amely egy összegben kerül folyósításra, és kizárólag a minimálbér és a garantált bérminimum emelés bér és járulékköltségeinek fedezetére használható fel. A támogatás felhasználásáról augusztus végéig a munkáltatóknak el kell számolniuk a munkaügyi központ felé.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.